Te Ivett, ráérsz jövő hét végén? Lehet, hogy Rómába kellene menni… Lamborginik után bámulni az utcán, visszamosolyogni a katonajelmezes pasikra,citromfagyit enni a Trevi kútnál, és egy feltűnő táskával grasszálnia Piazza Navonán… így, ilyen sorrendben.
A gurulós bőrönd a világ legokosabb találmánya. Mindenhova követi az embert, és türelmesen vár, még akkor is, ha pármai sonkás pizzával, vagy egy horgolt, virágos sállal vagyunk elfoglalva. A bőrönd egy nyekkenés nélkül tünteti el következetesség nélküli csomagolási lázunk, vagy későbbi vásárlási rohamunk nyomait. Persze elindulni egy vadidegen városba felér három harakirivel, de nem baj, majd mi…
Eltévedni a metróállomáson, kilométereket gyalogolni egy sugárúton, ami olyan kis rövidkének tűnik a térképen, bevásárolni a lakótelepi szupermarketben (végül is teljesen autentikus, a helyi háziasszonyok is odajárnak) és az első sarkon hamis Guccikba botlani… így, ilyen sorrendben. 
Persze a csélcsap Marcello véletlenül sem állt ott, hogy veteriát ajánljon, és autókázni vigye a gyanútlan nőket egy romantikus tengerparti kaland ürügyén… na mindegy, mert még elterelné a figyelmünket azokról a részletekről, amikre akkor is emlékezni fogunk, amikor Marcello remegő lábakkal, és bottal fog közlekedni az óvárosban… és visszakukkantunk a sonkáshoz, aki már a sült malachoz fordulva bűbájoskodik- persze, hogy megint elcsábított egy vevőt. Neki ez a szexepilje. Egy sonka, és egy sült malac.
.jpg)
A párocska csaknem öt perce kötött házasságot. Az olasz divatlapok tévedtek, amikor azt írták: a tökéletes olasz esküvő nem létezhet Armani ruha, és márvány táncterem nélkül. Hülyeség. Ők itt ketten valószínűleg egy kockásterítős kisvendéglőben ünnepelnek este. Édesen mosolyognak, jól tudják, hogy fotóikon ott fog még virítani négy-öt féle nemzetiségű turista, és hogy sokan fognak otthon mesélni a nyaralási élmények között az ő boldogságukról.
Indiai család ül a 2500 éves kőlépcsőn. Szendvicset esznek, és szerényen próbálnak beleolvadni a tömegbe. A családfő ősei Indiában –ugyanúgy 2500 évvel ezelőtt-talán ugyanolyan elmozdíthatatlan köveket raktak le, mint ami itt vannak. A Föld túlsó felén, tízezer kilométerre innen. Azok a kövek ugyanúgy állnak ma is, mint ezek itt. Még ki tudja meddig…
A kis szendvicsezőben harmonikus káosz uralkodik. A pultban szépen sorban padlizsános, sült paprikás, tonhalas, sonkás, és mozzarellás szendvicsek sorakoznak. Az asszony a pult mögött olyat művel a szendviccsel, amit mindenhol a világon törvénybe kellene foglalni: forró vaslapok közé teszi… és egyszer csak olyan illatok kezdenek terjengeni, amik miatt érdemes volt megszületni. A pármai sonka és a ruccola, a mozzarella és a paradicsom, a mustár és a padlizsán…hmm…
A lepukkant kis hotelben meghatározhatatlan korú asszony hordja a tálcákra a reggeli kellékeit. Friss zsemle, vaj, sonka, és lekváros pite…. Reggeli álmosság, még legalább öt helyre kell rohannunk. Bőröndöstől, hamis Guccival felvértezve, lakberendezési magazint lapozva, hullafáradtan és jegy nélkül ülünk fel a gyorsvasútra. A sorrend tök mindegy. Csak elérjük a repülőt….
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.