1. A marcipán nálam az édeségek nonpluszultrája (igen, lehet fintorogni, képes vagyok belőle tetemes mennyiséget megenni) persze csínján kell vele bánni, mint a parfümmel, ha nem akar az ember tőle már karácsony előtt tankméretűre hízni.

 2. A boltokban kapható szaloncukorkínálat olyan, mint a parizer, kötelező jelleggel tartják otthon az emberek, és meg is eszik de csak megszokásból. (Miért nem terjedt el helyette mondjuk a kecskesajt, nem is értem, pedig nincs annál jobb a világon...)

3. Ha cukormérgezés, és egyéb szezonális betegségek nélkül akarja az ember túlélni a karácsonyt, akkor kell valami, amit otthon szivesen eszeget szaloncukor néven.

Kineveztem a konyhát szalonnak. A cukorka ugyan inkább valami nápolyihoz hasonlít, de annak is a nyomorékabb fajtájából. Ennek alapvető oka az, hogy a massza túl puha, az ostylap meg háromnapi könyörgésre sem akart megpuhulni. Fél kilós marcipántömböt elfeleztem, az egyik kupachoz apróra vágott aszalt sárgabarackot, a másikhoz kandírozott narancshéjat tettem. Most jön a csiribiri: a közértben az alsó polcról vigyorgott egy üveg Cukrász tipusú sütőszesz. (Az alkeszokat elszomorítom, nem olcsóbb mint bármelyik másik kommersz cucc) Szóval egy-egy löttyintés a kétféle krémbe, és némi erőszakos kevergetés után rákentem egy-egy ostyalapra őket. A tetejüket lefedtem, majd hűtés után felszeleteltem (na itt lettek nyomorékok). Mint minden rendes békebeli cukorkát, ezeket is méretrevágott sütőpapírba, majd stílszerűen karácsonyos indás-kockás-fenyőfás papírba burkoltam. Tisztára úgy néz ki, mintha a bocicukor karácsonyi kiadása lenne....

Ui: Bevallom, nem olcsóbb mint a bolti cuki. De finomabb. Többen állítják.