Balzsam- a gasztroblog

6. rész

 

 A Theo által szerényen csak "Liget" néven emlegetett helyre kanyargós hegyvidéki út vezetett. Magunk mögött hagytuk a partvonalat, és a tengerillatot valami egészen más váltotta fel. Ismeretlen gyógynövények, és virágok aromája keveredett. Előttünk több autó is haladt. Már vagy negyed órája kanyarogtunk, amikor mindegyik lehúzódott, és megállt. Az elsőben Theo és Zoé utazott. A többi autóból is kiszálltak az emberek, Jan odament hozzájuk, és üdvözölte őket. Mindenki ismert mindenkit. Zoé intett, hogy kövessük. A társaság nőtagjai követték Zoét, aki egy mátriárka bölcsességével kezdte szemlélni a mezőt. Rámutatott kétféle növényre, és arra kér bennünket, hogy csak a legzsengébb hajtásokat gyűjtsük össze.

- Rozmaring, és vad oregano. A sülthöz kell, ettől lesz jellegzetes íze. Csak a rügyeket használom, mint ahogy a húsból is a fiatal a jó. -Lilly rémült tekintetén Zoé csak mosolygott. A barátnőm a gyermekkorú állatok étkezési felhasználását erősen ellenezte.

 

 A férfiak ez idő alatt kedélyesen, és türelmesen - igen, városi nőknek furcsa módon türelmesen- beszélgettek. Tény, hogy nem egy bevásárlóközpontban kellett mindezt megtenniük, de akkor is, számomra a férfilét egyet jelentett a nők passzióinak türelmetlen fogadtatásával. Márpedig itt nem a vásárlás volt a passzió, hanem a főzés. A fogyasztói társadalomnak nevezett valami csak nyomokban volt jelen, hiszen minden családnak saját állatai- jórész bárányok, és marhák- voltak, valamint a zöldségek nagy része is megtermett a kertben. A felesleget eladták a piacon, a pénzen pedig megvették mindazt, ami nekik hiányzott. A házakat a családok maguk építették, így az építészeti stílus is egyforma volt. Követték a jól bevált módszereket, és a házak nemcsak kényelmes otthonok lettek, de hűvös menedéket nyújtottak a perzselő mediterrán napsütéstől is.

 

 Továbbindultunk, és az egyik kanyar mögött feltűnt egy kerítés. Cölöpökből építették,a hatalmas kaput két férfi nyitotta ki a z autóknak. Amikor mindenki behajtott, gondosan bezárták. Bár a kerítésen bárki gond nélkül bemászhatott volna, nyilvánvaló volt, hogy csak elvi telekhatárokat jelöl, és inkább a háziak gondosságát dicséri. A birtok buja olívaligetet rejtett, ameddig a szem ellát. A fák ágai a gyenge szélben néha vidáman meglibbentek, a zsenge bogyók vidáman imbolyogtak, mintha üdvözölnék a társaságot.

Rózsalugas választotta el az olívafák birodalmát a csinos kis udvarháztól. Bár látszott, hogy leginkább az olívaszüret idejére szolgált szállásul a férfiaknak, Zoé konyhája itt is nagy körültekintéssel lett kiépítve. A nyílt tűzhelyre gyorsan felkerült a bárány, Zoé bedörzsölte sóval, fokhagymával, és a völgyben szedett rozmaringgal. A nyársat az a motor forgatta, amit Theo a régi körfűrészből kiszerelt.

 

- Maradt még valaki a faluban?- félve kérdeztem Zoét. Az autóktól egyre csak jöttek az emberek, és mindenki lerakott a konyhában valamit. Borostömlők, sajtok, két üveg méz, egy tartályban valamilyen túrószerűség, két tál ragu, egy zsák krumpli, egy kosár paradicsom, két üveg fenyőméz, egy zacskó tészta, egy kiló dió, és még ki tudja mi minden gyűlt össze.

- Tudja itt mindenki segít mindenkinek. A férfiak kimennek a ligetbe a fákat gondozni. Amíg ők dolgoznak, mi ebédet készítünk. - a többi nő máris készülődött. Volt, aki krumplit hámozott, volt, aki a sajtot aprította falatnyi kockákra. A bárány sercegve forgolódott a nyárson. Lilly kézzel lábbal magyarázott két lánynak, miközben egy tál fokhagymát pucolt. Beálltam paradicsomot szeletelni.

A társaság pillanatok alatt ért össze. Kitárgyalták a férfiakat, megtudtam, hogy Theonak Zoé a második felesége, és a fiuk Krisztosz Athénban tanul. Krisztosz menyasszonya Katarina idegenvezető szeretne lenni, de még van egy éve a középiskolából. Jan öccse halász, de egy szomszédos szigeten él a feleségével, és a kislányukkal. Mégis minden ilyen alkalommal hazalátogatnak. Alina egy szépségszalont vezet, mert bár a szigeteken a nők nem a hiúságukról ismertek, azért még itt is fontos társadalmi helyszín a fodrászat.

- Hat tál paradicsomot szeleteltem falatnyi darabokra. Zoé mindegyiket meghintette lilahagymával, uborkaszeletekkel, és sajttal. Oregánót csipkedett rájuk, majd olívaolajjal locsolta meg a salátát. A lányok közben megkóstolták a bárányt, és elismerően csettintettek.

Alina még egy falatot csent az állat ropogósra sült széléből.

- Szeretnék olyan lenni mint Zoé. Titkokat őrizgetni. Ilyen apróságokat, mint ez a báránysült. Az enyém soha nem lesz olyan, mint az övé, és az életem sem. - mesélte Alina, és valóban. - Theoval olyan békében élnek, mint rajtuk kívül kevesen, pedig egykor neki is nehéz dolga volt. Theo első asszonya meghalt. Beteg volt. Zoénak kellett a férfiba új életet lehelnie. Theo pedig lassanként megnyílt a nőnek. Tartott a falubeliek rosszallásától, pedig azok csak egyet akartak, hogy Theo, aki évekig magányosan gubbasztott a pékségben, boldog legyen. Zoé akkor érkezett a faluba, amikor nagyszülei, akik felnevelték, meghaltak. Kevés örökségéből vette a házat, amiben most a taverna van. Először csak néhanapján tévedt be hozzá a pék, aki mindig csak egy tál ételt kért. Aztán lassan összebarátkoztak, de csak nagyon lassan. Zoé gyászolta a nagyszüleit, Teo pedig félt új életet kezdeni.

-De ahogy látom, mindkettőnek elege lett a magányból.

Mosolyogtunk.

 

 A konyha egy másik sarkában a grillrácson polipok, kalmárok, és ismeretlen nevű halak pirultak. Zoé fokhagymát habosított olajjal, és tojássárgájával.

- Ez az aioli. Kóstolja csak meg... - bár ódzkodtam a fokhagymától, a krémes szósznak lágy íze volt, megfogadtam, hogy ezt kérem az ebédemhez.

Mire visszaértek a férfiak, Lilly és Alina megterített. A hófehér abroszon a salátástálak, és a báránysült olyan látvány volt, mint egy bájos festmény. Amikor benépesült az asztal, és a kitikkadt férfiak borospoharai összekoccantak, az egész egy idilli képpé változott. kis tálakban kóstolót kaptunk a legfrissebb olívatermésből, a sűrű zöldesarany olajat puha kenyérrel mártogattuk ki.   

 

 A társaság tökéletes volt, mégis csendben ültem a kávé mellett. Azon tűnődtem, hogy bár mindez otthon hatalmas biznisz lenne- nyugalomterápia barátságkurzusokkal, olívás lakomák fokhagymás csodákkal- nem lenne szívem tönkretenni zizzent üzletemberekkel ezt a helyet. Idejönnének a mobiltelefonjaikkal, meg a laptopjaikkal, hülyeségeket beszélnének az ártatlan görög lányoknak, és a falut teleaggatnák felesleges üzletekkel. Olyanok lennének, mint a megszállók. Jönnének, kizsákmányolnák a szigetet, és elégedetten pöffeszkednének a végeredmény felett. Ami nem is lenne olyan szép, mint ami most itt van. Az árnyas olívafákkal, a hegyen túli citrusligettel, és a fűszerekkel teli réttel.   

 

Alina fenyőmézzel meglocsolt túrót hozott egy tálkában. A mézben fenyőmagok kellették magukat. a túró szélén pedig tejszínes réteg látszott. Az otthoni túró leginkább úgy nézett ki mint a nikecell. Apró száraz törmelék. Ez pedig itt olyan, mint valami luxuskrém. Pedig csak túró és méz. Hófehér túró, és borostyánszín méz.

 

- Ezt imádni fogod. Egészséges, és finom. -igazat adtam neki az első falatnál.    

- És mi a helyzet Jannal? Hol a családja?

-A felesége állást kapott Amerikában. Lényegében elhagyta Jant. A nő valami menedzser lett. Pedig maradhatott volna, Jan mellett békében élhette volna az életét. A sógorom vakon szerette. És te?

 

 Meséltem neki Peterről, a munkámról, hogy besokalltam, és hogy otthon mindent feladtam. -Azt hittem, hogy idejövök, és mindent megbánok. Még csak két nap telt el, és már most tudom, hogy egy év múlva sírva fogok hazamenni. Ezután-körbelendítettem a poharamat- olyasmi lesz hazamenni, mintha az ember önként és dalolva menne a bolondok házába.   

- Nyugi, maradni fogsz. -Alina kacsintott.- Legyen igazad. - Lillyhez indultam, aki közben két gyerekkel fogócskázott. Az arca kipirult, de még mindig ott bújkált a vonásaiban az a különös hangulat, amit reggel láttam.

 

- Minden rendben?-Lilly búcsút intett a kicsiknek. Egy padra ültünk, Alina süteménnyel teli tányért tett mellénk. Hiába jeleztük neki, hogy tele vagyunk, némán tátogta: - Kötelező!!!

- Reggel, amikor elmentél úszni. - hallgatott egy kicsit. - Eszembe jutott.

-?- csak néztem.

- Tom.- Ledöbbentem.

Este lett mire hazaindultunk. Csendben megkértem Jant, hogy telefonálhassak tőle.

 

 

   

7. rész

 

 Hajnalig beszélgettünk. Lilly érzései lassacskán helyrebillennek Tom kapcsán, és ez talán az elmúlt napoknak is köszönhető. Bár még vannak kétségei, de az, hogy beszél róla, talán jó jel. A férfi csak nehezen hódította meg Lillyt tíz évvel ezelőtt. Kitartó volt. a visszafogott barátkozásból hatalmas szerelem lett. Lilly nem az érzelmeket kereste, bár nagyon mélyen szerette férjét, hanem azt, hogy biztosan tudhassa, Tom akkor is mellette lesz, ha nehézségeik támadnak. És most kezdte magát hibásnak érezni azért, mert nem figyelt Tomra eléggé. A baba elvesztésének fájdalma most csillapodott először.

Csak dél körül ébredtünk fel, és talán nem az előző nap volt az oka, hanem az elmúlt évek összes fáradtsága. Kompjáratot kerestünk, és szigettúrára indultunk.

Magunk is meglepődtünk, hogy a falatnyi földdarabon mennyi látnivaló van. Az egyik kis eldugott öbölben ács szorgoskodik. Félig kész halászhajó az aktuális remekmű. Kabinjának aprócska ablakain keresztül látszik, hogy már felszögelték a falra a rontásoktól védő stilizált szemet. A férfi integet nekünk, kiderül, hogy Jannal még az iskolából ismerik egymást. Ánizspálinkát vesz elő, és koccintunk. Arra iszik, hogy boldogok legyünk, és visszatérjünk a szigetre.

A házak között itt-ott kapunyi helyeket hagytak ki. Ókori leleteket kerítettek körbe gondosan, hogy az arra járók is mgcsodálhassák a helyiek őseinek keze nyomát. A maradványokat kőfaragások díszítik. Az ópapák igazi hősök voltak.

    

 Később csacsogva mászkáltunk a piacokon, fűszereket vettünk, habos frappét ittunk, és bort kortyoltunk a kikötőben. Lilly ruhákat próbálgatott, én pedig karkötőket vásároltam. 

Hatalmas csomagokkal indultunk haza, még a hajón is azt ízlelgettük, milyen is lenne, ha azt mondhatnánk a kis kőkerítéses rózsalugasos házikóra, hogy otthon.

Nekem persze könnyű dolgom van. Itt lesz egy évig a házikó, meg a nyári konyha, meg a falu az összes lakójával, de Lilly 10 nap múlva hazamegy.

 A főtéren szokatlan nyüzsgés volt, de betudtam a kora esti készülődésnek. Zoé kapuja felől isteni illatok szálltak, és már arra is vettük az utunkat, amikor az egyik padon megláttam egy fickót egy bőrönddel. Vézna volt és sápadt. Idegesen nézelődött, nyújtogatta nyakát, de még mielőtt egy idegbeteg libához kezdtem volna hasonlítani, rájöttem ki az.

- Ed? Mi a fenét keresel te itt?

- Lea, örülök hogy örülsz, köszönöm a szíves fogadtatást.- cinikusnak tűnt.

- Nem örülök, nem látlak szívesen. Azt mondtad, szereted az őszinteséget, hát, tessék.

- Gyere vissza.

- Nem megyek.

- Gyere vissza.

- Nem megyek, és ezt még reggelig ismételgethetjük, akkor sem. Ha jól emlékszem felmondtam, te pedig perrel fenyegetőztél. Ha nyaralhatnékod van, Jan kerít neked szállást. Én sem pancsizni, sem fagyizni nem akarok veled. - Ed úgy ült a bőröndje mellett, mint egy törött szárnyú veréb. Dühödten elindultam Jan felé- Annak a pasasnak szöges ágyat szerezzen, és hátmosó helyett adjon neki drótkefét. Itt úgyis csak saját magát kínozhatja, nem fog a kis hülyeségeihez alanyt találni. -Jan leesett állal nézett rám.

- Na de ki ez?

- A főnököm.

- Nincs töb kérdésem. Szögeságyat nem tudok intézni, de cápát talán.-elvigyorodott.

- Hálás vagyok-súgtam neki. Na ez tette be a kaput Ednél.

- Igen! Sutyorogjatok! Nevessetek rajtam! Pedig én csak jót akarok! Visszaadni a munkádat. Ez az életed nem? Itt maradnál a birkák és a léha görögök között???

- Ed, térj már észhez, nem kell a munkám. Az életem pedig itt van. A birkák okosabbak, mint te, a görögök pedig nem léhák, csak tudnak élni. ÉLNI, érted? Ez az, ami neked soha nem fog menni. Maradj itt, próbáld ki, szeresd meg. Hm, tudod mit? Ne maradj. Nem érdemled meg. És igen, most gonosz vagyok. Nem akarom, hogy tudd, milyen kedvesek, milyen szeretni valóak ezek az emberek. És nem akarom, hogy megtapasztald milyen édes dolog sziesztaidőben frappét kortyolgatni ahelyett, hogy a rumlis irodádban úrrá legyek a szerinted rendben lévő káoszon. Menj haza. Remélem Jan nem tud neked szállást adni. Még szögeságyasat sem. 

Ed nem mert megszólalni. Megfogta a bőröndjét, és berángatta a tavernába. Zoé kétségbeesve jelezte, hogy a pasas mégiscsak vendég, és bár a pártomon áll, tehát gond nélkül megfojtaná, de azért illik kiszolgálni. A férfi árnyékként csusszant el a fonott székig, és lerogyott. Vesztett. Csúnyán.

 

 Lilly nem is lepődött meg ezen az egészen, szerinte Ednek már korábban kellett volna érkeznie.

- Hidd el, csak eltévedt út közben. -biztos voltam benne, hogy nem volt zökkenőmentes az útja.

- Most már mindenhova követni fog? Nézd milyen sunyin, méreget mindenkit. - Megittuk a frappénkat, és napozni mentünk. Ed még utánunk lendült, de inkább félbehagyta a mozdulatot, és megtartotta magának a mondanivalóját. Jobb is.

 

 Hihetetlen. Kavicsokat számolgatok két teljes órája. Lilly ötpercenként ki-be futkos a vízből, engem is lefröcsköl, így még a permetezéssel sem kell bajlódnom. Ennyi kavicsból egy görög tragédia mozaikillusztrációját is kirakhatnám. A mitikus képeken a trójai faló nyerítve kergetné a gyáva Edet.

 A széles parti sáv olyan mintha egy majdnem túl szép falinaptár fotójába törtünk volna be. A levezető út szélén, egy leánderbokor mellett egy minibár van, Egy Horasz nevű srác harapnivalókat, és fagyit árul. Ránézésre kitalálja, hogy a tejszínes való nekünk. Nyakon önti fügeszósszal, és hangos reklámtrillák ismételgetése közepette egészen a gyékényünkig hozza.

- Horasz, hiszen egyedül vagyunk. - körbenézek, tényleg, olyan a hely, mint egy privát strand.

- De képzelje csak el, milyen jó lenne, ha itt nyáron gyerekek szaladgálnának. Apukák masszíroznák a napernyő alatt fáradt feleségük vállát. Fiatalok andalognának az eldugott sziklaöblökben...

- Tényleg szeretné, hogy mindez a békés nyugalom eltűnjön??

- Olykor igen. Csak hogy lássák az emberek a mi kis szigetünket. Nem arra vágyom, hogy lelketlen turistaparadicsommá váljon, csak hogy legyen itt egy kis élet.

 

   Horasz nem sejtette, hogy mennyire elgondolkodtatott. Persze a mérleg serpenyőjén ott volt, hogy vétek megbolygatni egy ilyen helyet, de igaza volt. Elképzeltem Zoét, ahogy fürdik a sok idegen vendég dicséretében, és Theot, ahogy különleges veknikkel lepi meg a kockakenyérhez szokott városi asszonyokat....lasan terveket kezdtem szövögetni, de szigorúan magamban, mert közben Lilly újra Tomról kezdett beszélni.

 

 

 

8. rész

 

 

 

 -Anya, ha jöttök, hozzátok el azt a két táskát, ami a nagyszekrény aljában van! Egy hét múlva? Igen, komppal tudtok átjönni. Várlak benneteket!- az első kör letudva. Nem is gondoltam, hogy ilyen könnyen megy majd. A legnagyobb akadályt az otthoniaknál sejtettem, édesanyám profin tud nagyjeleneteket rendezni, miszerint mindenki az életére, boldogságára, kutyája egészségére tör, de most kivételesen ő is jó ötletnek tartotta, hogy itt maradok egy ideig. Na jó, az egyéves intervallumot kihagytam. Azt majd akkor mondom el, ha itt lesznek. Ez azt is maga után vonja, hogy ideje Lillyt is beavatni

 

 Jan faxot hozott. Macskakaparással írt üzenet kacskaringózott rajta.

 

 

Szinte dörzsöltem a tenyeremet. Persze benne volt a pakliban, hogy a romantikus tervek, amit Lilly és Tom boldogsága érdekében szövögettem, negatív eredményt hoznak, de próba szerencse alapon, mégiscsak optimistán gondoltam az elkövetkezendő pár napra.

 

Lilly egyébként rettenetesen élvezte, hogy pár nap alatt olyan lett a villa, mint egy átjáróház. Emberek egy csoportja úgy érezte, hogy a mi kertünk, pontosabban a hatalmas kerti asztal vonzáskörzete a legalkalmasabb a társasági életre. Kávéztak, dohányoztak, némelyikük egy-egy tálca süteménnyel, adag pecsenyével, szalámikkal,vagy kenyerekkel jött, és valamiféle kényszer vitte rá őket arra is, hogy az estéket, - amik leginkább méz és füstölt hal illatúak voltak egy kis vörösboros beütéssel - örömzenéléssel tegyék felejthetetlenné. A desszertet az udvaron lévő gyümölcsfák szolgáltatták. Karnyújtásnyira az olívafa asztaltól mindenki kiszolgáhatta magát cseresznyével, és sárgabarackkal.  

 

- Lea, nézd, milyen boldog mindenki. Otthon egész eddigi életem során nem láttam ennyi kiegyensúlyozott embert, mint itt egy hét alatt. Legszívesebben soha nem mennék haza.

 

- Lilly, én nem is akarok hazamenni. Egy évre vettem ki a házat. -kinn volt. - Én maradok. - Lillynek könnyes lett a szeme. - Ezért mondtál fel? Tényleg? - elkezdett nevetni. Potyogtak a könnyei. Alig bírta abbahagyni. Megölelt. - Ez a legokosabb dolog, amit tehettél. Bár én is itt maradhatnék veled.

 

Jan lépett közbe. Már messziről láttam, hogy nem egyedül jött, mégis próbáltam inkább Lillyre figyelni. - Tudod, hogy már régóta terveztem, hogy valami másik bolygóra költözöm. Ez most pont kapóra jött. Szakítottam Peterrel, elegem lett Edből, Anyáék pedig pár nap múlva itt lesznek. Meghívtam őket. -Láttam, hogy lassan megint kiürül a kert, ezért pakolni kezdtünk. Jan önkiszolgáló módszerrel hozott bort a nőnek, akivel érkezett. Lilly sem értette, de megpróbáltuk minél kevesebb nyaknyújtogatással bemérni a felbukkant konkurenciát.

- Vajon a volt feleség, vagy csak a leendő volt feleség?- Lilly hangjában cinizmus érződött. Kuncogtam. Jan viszont felállt, és bemutatta nekünk az egyébként csinos idegent.

- Hölgyeim, ismerjék meg Evát. - Na ettől nem lettünk okosabbak. Lilly viszont megoldotta a dolgot.

- Te is itt nyaralsz?- Eva nem is lepődött meg.

- Áh én már eleget éltem itt. Sokat is. Csak az üzleti ügyek miatt jöttem ide- Jan a cégtársam. - Szóval nem feleség. Hát akkor legyünk vendégszeretők.

 

- Mit szólnátok egy finom ebédhez? Ahogy elnézem, annyi étel van a konyhában, hogy egy hadseregnek is elég lenne. - Lendületből tüzet raktam a kerti grillen. Paradicsomot szeltem, meglocsoltam olívaolajjal, és sajtkockákat dobtam rá. Kis idő múlva kenyeret szeltem, és zöldfűszereket kezdtem aprítani. Olajba szórtam őket, és megkentem vele a kenyereket. Rádobtam a rácsra, hogy megpiruljanak. A halat, és a szintén valaki által a hűtőbe költöztetett polipokat megsütöttem, így miután egy nagy tálra halmoztam az egészet, mindenki hozzáláthatott az ebédhez. Zsenge kukoricacsöveket készítettem a rácsra, hogy mire végzünk a desszert is készen legyen.

 

Olyan tiszta volt az éjszaka, hogy amikor vacsora után nem sokkal mindannyian felsétáltunk a kikötőt körülölelő szikla tetjére, még a szárazföld is látszott. Semmilyen vágyódást nem éreztem, pedig szemben gyöngysorként világítottak a parti sétány fényei, és a két part között sirályok szelték a friss tengeri levegőt Leginkább a terveim foglalkoztattak. Ahogy telt az idő, egyre kevésbé tudtam másra gondolni. Lilly és Eva beszélgettek, Jan pedig engem vizslatott.

 

- Maga sántikál valamiben. - mondta néhány perc múlva.

- Igaza van. Bár azt mondtam, hogy pihenni jövök ide, azért nem szeretném egy évig tétlenül nézni, ahogy körülöttem mindenki dolgozik. Nem akarok én lenni a semmittevő idegen. Ráadásul Lilly két hét múlva hazamegy. Tehát valami elfoglaltságot kell keresnem.

 

- Itt még egy jó darabig nem fog unatkozni. Most készülünk az anasztenariára. Hatalmas ünnep, amire mindenki egész évben vár. Aztán majd kitaláljuk, mivel foglalja el magát.

- Nem is aggódik? Idejöttem egy évre, és most munkát keresek. Elismerem, nem a megélhetésért kell dolgoznom, de ez egy kis sziget, ahol mindenkinek megvan a maga dolga. Nem akarok én lenni a semmittevő jövevény. - tényleg nem értettem hogyan, de megnyugtatott.

- Majd megoldjuk. Most pihenjen, ez a legfontosabb.

 

Lilly és Eva közben egy sziklaperemen ültek, és tovaszállt boldogságukat gyászolták.

- Nem hinném, hogy Tom érez még valamit azok után, ahogy bántam vele. Annyira letaglózott a baba elvesztése, hogy nem is figyeltem arra, hogy mennyire megbántom. Már elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha sikerül őt megszülnöm. - Lilly még nevet sem adhatott a kisbabának. - Már majdnem egy éves lenne.

 -Hidd el - simogatta meg a vállát Eva, és ettől mégiscsak szimpatikus lett- te nemsokára nagyon boldog leszel. Ehhez nagyon jó orrom van. ÉS statisztikailag is jár neked a boldogság. Kettőnkből legalább az egyikünknek sikerülnie kell, az úgy már ötven százalék. Összenevettek.

 

 A szikla pereméről látni lehetett a taverna udvarát. Szines Lampionok lógtak a fák ágairól. Zoé szerette ezt a sejtelmes hangulatvilágítást. A fáklyákat csak szombat este gyújtotta meg, olyankor Horasz, és néhány barátja koncertet adott a vendégeknek. Időnként hajnalig tarott a mulatság, de lévén vasárnap, csak néhány ember borozgatott a fák árnyékában.

- Mit csinál holnap?

- Azt hiszem reggel kilenc után semmit.

- Akkor magáért jövök, és elviszem kirándulni, feltéve, ha van kedve velem tartani.

- Rendben. Várni fogom.

 

Hazaindultunk, Lilly fáradt volt, és még az autóban elaludt. Még kiültem egy kicsit a kertbe, töltöttem egy pohár bort, és néztem a csillagokat. Lilly telefonálni próbált, de nem sikerült neki.

- Tom nincs otthon. Én csak hallani akartam a hangját. - majdnem elnevettem magam, de mivel Lilly szája sírásra görbült, nem lett volna illendő. Szerettem volna a fülébe sikítani, hogy mire reggel felébredsz itt lesz, de akkor nem lett volna meglepetés. Inkább megsimogattam a vállát, és annyit mondtam: - Tegyük el magunkat holnapra.

 

 

 

9. rész.

 

 Reggel ötkor minden olyan gyűröttnek látszott. Legfőképpen én. Belenéztem a tükörbe, de inkább a míves keretre pingált virágokra koncentráltam. Apró szirmaikkal huncut módon nevették ki ráncaimat, és a karikákat a szemem alatt. Krémet kentem a rémekre, és nyári ruhába bújtam. Meglestem Lillyt, még mélyen aludt, és lebringáztam a kikötőbe. Út közben kikerültem három lányt, akik pergő olasz vitába bonyolódtak valami Marcelloról, aki szerintük olyan sármos, mint három George Clooney együttvéve, aztán beintegettem Theonak, aki éppen briósokat szórt meg nagy szemű vaníliás cukorral. Egyik kezemben az édes-foszlós reggeli süteménnyel tovább kerekeztem. Az öbölben már láttam a kompot. Leültem egy hatalmas kőre, és megreggeliztem. Mellettem három férfi horgászott. A parton lévő kafeteria idős tulaja épp a teraszt söprögette. Néhány perc múlva öt bögre gőzölgő kávéval jelent meg, a horgászok és én is kaptunk egy adagot. Janis- így hívják a kafeteria tulajt a feleségét várta.

 

- Minden hétfőn jön, és hoz néhány dolgot a városból. Például keserűcsokoládét. Tudja, az a kedvencem. - meglepődve néztem az öregre, azt gondoltam, hogy ebben a korban az emberek már inkább a jó cigarettát, vagy néhány új motoralkatrészt többre becsülnek, mint egy tábla 80%-os madagaszkári csokoládét. Elismerem, tévedtem. A kávé isteni volt, a társaság pedig lassan egy bizonyos földdarabról kezdett beszélgetni.

- Az öreg Mikisz nem tudta mit csinál. Hagyta ott omladozni azt a házat, és a földet sem gondozta.

- Beteg volt már évek óta. Zoé hordott neki ételt, és a városból járt hozzá a doktor. Amikor meghalt, nem akart örökösöket. Nem volt családja, ezért a falura szállt a föld. De ki fogja azt ott gondozni?

- Áh, ott fog minden tönkremenni.

 

A komp lassan közelített a parthoz, maroknyi ember készült leszállni róla. Teresát a nagy csomagjairól rögtön megismertem-Janis gyorsan elvette tőle a két kosarat, és hagyta, hogy asszonya belekaroljon. Ráérősen indultak haza. Egy kiránduló család kerékpárokat is hozott. A kapitány segített a gyerekek bringáját levenni. Az anyuka inni adott nekik, majd elindultak, hogy megnézzék a környéket.

 

 Tom maradt a sor végén. Bizonytalanul mérte fel a terepet, ha lehet, még álmosabb volt, mint én. Nem csoda, egész éjjel úton volt.

 

- Mi lenne, ha megmenteném az életed egy fél bögre forró kávéval? Isten hozott.

- Lea, úristen olyan ideges vagyok, mi lesz, ha nem örül majd nekem?

- Örülni fog, itt a kávé, idd meg. Menjünk. - Búcsút intettem az alkalmi kávéklub tagjainak, és hazaindultunk.

 

 Tom elámult a ház láttán. - Ezt honnan szerezted?

- Az interneten akadtam rá. Szimpatikus voltam a közvetítőnek, ezért alkudtam az árából. És most kapaszkodj meg, egy évig az enyém.

- Ejha, jó vásárt csináltál. Ez a hely egyébként is olyan...

- Varázslatos, mesebeli, tüzes, én sem tudom megfogalmazni, nyugi.

 

Beléptünk a kapun, és láttam Tomon, hogy tényleg egyik ámulatból a másikba esik. Pláne, hogy a rózsalugas egy hét alatt virágba borult, így a pergola alatt lágy rózsaillat terjengett.

 

 

- Az emeletre menj, Lilly még alszik.

- Csak így egyszerűen ébresszem fel? Mit fog szólni?

- Indulj már... legfeljebb hozzád vágja a papucsát. - Tom bement a házba, közben Lilly felébredt a beszélgetésre. Kihajolt az ablakon.

- Esküszöm, olyan volt, mintha Tom hangját hallottam volna.

- Ööööö hááát... nézz hátra.

 

Elégedetten dőltem hátra a nyugágyban miközben az emeletről boldog zokogás hallatszott. Reggelit készítettem, hatalmas sajtos omletteket sütöttem olívaolajban, hozzá pedig két érett görögdinnye levét préseltem le. Behoztam a kapu elől a kosarat. Theo olívás kenyerének még meleg volt az alja, és a mellé rakott fánkos zacskóból isteni vaníliaillat terjengett.

Egy kis dobozra cetli volt tűzve. Rózsabonbon. Kinyitottam, apró rózsaszín golyók voltak benne, kristálycukorba hempergetett finomságok. Odaraktam Tom és Lilly tányérja közé.

 

- Gyertek reggelizni, ki hazudta az nektek, hogy szerelemmel jó lehet lakni???

Nevetve szaladtak le.

- Álnok vagy barátnőm, de imádlak. -Lilly a nyakamba ugrott. - Hogy jutott ez eszedbe, és egyáltalán hogy tudtad titokban tartani?

- Megoldottam nyugi. Tegnap már majdnem elárultam, de aztán belegondoltam, hogy meg fogsz lepődni, így inkább lakatot tettem a számra. Szóval jó étvágyat.

 

Kényelmesen ettünk, volt még egy órám, amíg Jan értem jön. Tom mesélni kezdett.

- Ed örjöngött miután eljöttél, és megtalálta a felmondóleveled. Mindenkit felhívott, engem is.

- Szóval te árultad el neki, hogy hol vagyok...

- Nem, egy szót sem szóltam. Viszont a rendszergazda megnyitotta a levelezésedet. Abban meg benne volt minden elérhetőség, a címmel együtt.

- Ed pedig rögtön repülőre ült. - Tom értetlenkedve nézett. - Jól hallottad, az egyik parti bungallóban lakik még ma estig. Aztán hazamegy. Megpróbált lebeszélni a felmondásról, de nem sikerült neki.          

- Azt nem csodálom. Mihez fogsz itt kezdeni?

- Hát vannak ötleteim, de most még titok.

 

 Dudáltak a kapu előtt, felkaptam a táskámat, és búcsút intettem.

- Este jövök, vigyázzatok magatokra. A hűtőben van az ebéd, én csak este jövök- gondoltam örülni fognak egy kis egyedüllétnek.

 

- Jó reggelt Jan, mehetünk.

- A vendégét nem hozza magával? Reggel még nagyon örültek egymásnak. - kicsit bosszúsnak tűnt.

- A vendégem tulajdonképpen nem is az én vendégem.

- Hanem, egy újabb főnök, netán pórul járt szerető? 

- Tom Lilly volt férje. Békülni jött. Úgyhogy most vagy befejezi a duzzogást, vagy kiszállok. De akkor lőttek annak, hogy ma békülős, kettesben töltött napjuk legyen. - félmosoly bújkált az arcán.

- És a maga exférje mikor bukkan fel?

- Soha. Nincs sem férjem, sem barátom. Gondolom erre volt kíváncsi.

- Köszönöm, hogy felvilágosított. - most már egyértelműen mosolygott.

Volt benne valami vonzó, de nem tartozott egyértelműen a jóképű kategóriába. De szimpatikus volt, ami nagy szó azok után, hogy Peter óta egy férfit sem soroltam az esélyes kategóriába.

 Na de az idő gyönyörű volt, és Jan valami olyan helyre vitt, amire még én sem számítottam. Délelőtt találkoztunk néhány ügyfelével, akik a bérleti díjat csak készpénzben voltak hajlandók kifizetni. Aprócska házakat béreltek a falu főutcáján, vagy tetőtéri lakásokat a hegyoldalban lévő társasházban, ahonnan remek kilátás nyílt az öbölre. Utunkat a falun túl vezető úton folytattuk.

- Van egy birtok, aminek a falu gazdát keres.

- Nem az, amelyiknek a tulaja nemrég halt meg?

- Honnan tudja?

- Ma hajnalban a kikötőben erről beszélgettek a férfiak. Azt mondták kár érte.

- Igazuk van. A földön van egy elhanyagolt olívás, és egy nagy épület, amit fel kellene újítani. Most megyünk, és megnézzük, mit lehet vele kezdeni.

 

Az az igazság, hogy Jan eléggé elnagyolva beszélt a házról. Egy éles kanyar után majdnem a hegytetőre értünk, amikor egy az öböl fölé nyúló teraszos földdarabon fékezett a kis piros autó.

- Na megérkeztünk...

 

 

 Megigazította a virágot a zakóján. Várta, hogy indulhasson. Egész eddigi életében erre a napra várt, és pont ilyennek képzelte. Hogy aznap, amikor férj és feleség lesznek Elivel, végre ő is olyan lehet, mint az apja. Az öreg Kosztasz egyszerű, dolgos, de jól berendezett életet biztosított a családjának. A birtok évről-évre gyarapodott, a ház asszonya pedig gondosan nevelte gyermekeit. A sok munka megkeményítette vonásait, de a tíz éves Mikisz jól megjegyezte az estéket, amikor apja és anyja ünneplő ruhában a faluba mentek, hogy részt vegyenek a körtáncon. Anyja arcán olyankor kisimultak a ráncocskák, és olyan csodálattal nézett apára, amilyen tekintetet soha azelőtt nem látott még.

 

És Eli nemcsak rózsákat ültetett. Olyanná varázsolta a birtokot, amilyenre Mikisz mindig is vágyott. Ahogy teltek az évek, szépen lassan termőre fordult a szőlő, az olíva, csak egyvalami hiányzott az ő kis birodalmukból. Eli évről évre szomorúbb lett. Mikisz látta asszonya bánatát, de nem adta fel a reményt. Úgy szerették egymást, hogy a faluban mindenki csodájára járt összetartásuknak. Aztán lassan álmos csend telepedett az olíva lugas ölelte házra. Bár Eli még mindig tudott úgy nézni urára, amitől az öregnek könnybe lábadt a szeme, tudta, hogy már nem adhatja meg neki azt, amire midig is vágyott. Eli egy kedd este ment el. Kikészítette Mikisz ingjét- a körtáncra készültek. Idős korukra ez volt az egyetlen alkalom, amikor kimozdultak otthonról. Az asszony leült fésülködőasztalához, felvette a gyöngyöket, amiket szerelmük első évfordulójára kapott. Érezte, hogy nem kap levegőt, és valami nagyon mélyen, legbelül, vasmarokkal szorítja a szívét. Már nem tudott kiáltani. Az ajtó felé fordult, még egyszer látni akarta a férjét. Mikisz felé rohant. Már nem tudott segíteni. Az utolsó amit tenni tudott, hogy megölelte. Eli pont úgy nézett rá.

 

 

10. rész

 

 

 Olyan kép tárult elém, amiről reggel, a kávésbögre felett még csak nem is álmodtam. Egy igazi kis birtokon szálltunk ki az autóból. Olíva lugas vezetett a ház felé, az előző tulaj, nyilván az öreg bácsi, aki nemrég halt meg, ebben a furcsa művészetben lelte örömét. A fák ágai mindenesetre kacskaringózva képeztek folyosót, hogy aki belép azt pillanat alatt lehengerelje a látvány.

A ház valóban romos volt, vagy legalábbis évek óta elhanyagolt. Hatalmas teraszon át vezetett az út a konyhába, ami egyben étkezőül is szolgált. Faragott tálalószekrény szolgálhatta évtizedekig a háziak kényelmét, a vitrinben pillangókkal díszített fajansztányérok sorakoztak. A kredencen néhány palack bor porosodott, az étkezőasztalon pedig egy nyitott könyv hevert. A gazdaság könyvelése volt benne, miszerint az utolsó jegyzett évben éppen annyit hozott gazdáinak, amiből kényelmesen meg lehet élni errefelé.

A szobák két oldalon nyíltak, és mivel az épület egy sziklafalra épült, az összes ablak az olívafák végtelen soraira nyílt. Mindenütt pókháló lógott. Találtam egy poros képet a falon, egy fiatal párt ábrázolt. Letöröltem egy papír zsebkendővel, és visszaraktam a falra.

Jan addigra utolért.

 

- Na mit szól hozzá?-az arcomat fürkészte.

- Beleszerettem. Tessék. Ez volt a célja nem?- nevetett.

- Bevallom, igen. Mondtam, hogy lesz dolga.

- Hogyhogy?

- Ez a birtok. Lenne kedve ideköltözni?

- Megőrült?! Nekem nincs ennyi pénzem, ez biztosan egy vagyonba kerül.

- Nem kell most kifizetnie. A tulajdonjog a falura szállt. Ha gondolja, akkor a bevételből részletekben törlesztheti az árát. Láthatta a könyvben: a föld egészen szép bevételt hoz, ha odafigyelnek rá. Az olaj a legjobb minősítést kapta annak idején. Szerintem ezzel nem lesz gond. A gyümölcsfákat segítek rendbe hozni. Az olívát meg úgyis közösen gondozzák a falubeliek, mindenki segít mindenkinek.

- Tehát váljak földbirtokossá egy görög szigeten. Én, aki eddig egy irodában pesztráltam egy elmebeteg főnököt. Miért bízik meg bennem? Lehet, hogy szélhámos vagyok, kártyázom, vagy szabadidőmben bankot rabolok. - nem tudtam tovább fokozni.

- Valami azt súgja, hogy maga jó gazdája lesz ennek a birtoknak. Különben is, ha jól láttam, már nem sokáig lesz helye a parti villában. -Tomra és Lillyre célzott. Innentől kezdve különösen jó ötletnek tűnt a gazdaságosdi.

- Meggyőzött. - máris láttam magam előtt a felújított házat, és a gondozott kertet. Bár az is ott lebegett a szemem előtt, hogy mennyi munka lesz vele addig.

- Akkor ezt most megünnepeljük. - Jan az autóhoz ment, és a csomagtartóból kosarat vett ki.

Hatalmas sajtos szendvicsek voltak benne, és bor. A terasz kőkorlátján terített meg egy konyharuhával, és ott kezdtünk enni.

- Ha egy hónapja nekem azt mondja valaki, hogy ősrégi olívafák gazdája leszek, kinevetem. Erre most itt állok, nem is hiszem el. Pláne, hogy egy évre jöttem, és most úgy tűnik, hogy az egész életemet itt fogom tölteni.

- Akkor sikerült a tervem.

- És mi volt a nagy terv?

- Hogy itt marasztalom, ameddig csak lehet. - homlokon csókolt.

 

- Lebuktatok!- Tom közeledett bringával, a vázon Lilly ült összekuporodva.

- Theo mondta, hogy itt vagytok. Azt üzente, este vacsorázzunk náluk, Zoé bárányt süt. Na de mi folyik itt?

- Üzletet kötöttünk: Lea fogja gondozni ezt a birtokot. A gazdája meghalt, így most itt hever parlagon. Ha ügyes, akkor övé lesz a sziget legszebb birtoka. - Lilly tapsolt örömében.

- És mi lesz a házzal? Kárba veszik a bérleti díj, különben is egy évig pihenni akartál.

- Semmi nem veszik kárba. Ti maradtok a házban, én pedig ideköltözöm.

- Na de Tom munkája....

- Én szívesen maradnék, mi lenne, ha mi is itt kezdenénk új életet?

- Lilly egy darabig csak nézte, majd a nyakába ugrott.

- Igen, igen, igen!!! Annyira szeretlek Tom.....

 Jan elégedetten nézett bennünket, aztán felbontotta a bort, és mindenkinek töltött egy pohárral. Az aranysárga italról valami eszembe jutott.

- Ez a ház nagyon sok egymagamnak. Mi lenne, ha néha fogadnék pár vendéget?

- Hát az már magára van bízva. De látom, felcsigázta a lehetőség. De ez így van rendjén.

   

Pár órával később, miután Zoénál elpusztítottunk egy hatalmas tál rákot, a villa udvarán listát kezdtem írni azokról a dolgokról, amikre szükség lesz.

 

-festék

-vödrök

-ecsetek

-csiszológép

-kalapács

-tégla

-cement

-szőnyegek

-függönyök

-edények

-ágynemű

-poharak, tányérok, evőeszközök

 

És a listám egyre hosszabb és hosszabb lett. Felkerültek rá a bútorok, a kerti asztal, csupa olyan dolog, amik végül anyagi romlásba dönthetnek. Már láttam is magam az adósok börtönében, ahol száraz kenyéren, és pocsolyaízű vizen tengetem az életemet.

Jan a kerítésen át kiabált be.

- Holnap reggel hétre itt vagyok magáért! Elmegyünk néhány fontos holmiért. - ugyanazzal a lendülettel el is robogott.

 

 Lea és Tom valahol az öbölben lógatták a lábukat egy stégen. Lilly régi-új párja imádott horgászni, de otthon ahol az első park is csak kilométerekre volt, ez a hobbi csak álom maradt. Itt viszont lesz lehetősége kedvenc sportjának hódolni. A parton reggelente trónoló társaság minden bizonnyal örömmel fogadja majd a nyeszlett városi fickót. Lilly pedig biztosan sokkal boldogabb lesz egy pihent, kiegyensúlyozott Tom mellett. Talán nem is csoda, hogy akkor tönkrement a kapcsolatuk. A baba elvesztése után mindketten a munkába temetkeztek, talán soha nem beszélték meg mi nyomja a lelküket.

Már csak este találkoztam velük. A báránysült illatát egészen a kertünkig lehetett érezni. Összeszedtem magam, és lesétáltam a tavernába. Szinte mindenki ott volt, és ahogy ki tudtam venni a beszélgetésekből, az én újdonsült gazdaságom volt a téma minden asztalnál. A reggeli kávéklub tagjai most borospohárral közelítettek.

- Lea kedves, engedje meg, hogy gratuláljunk. Higgye el, boldog lesz, az öreg Mikisz birtoka igazi kincsesbánya. És tudja, ránk mindig számíthat. Jannal már megbeszéltük, hogy megyünk segíteni. - szóhoz sem jutottam, Zoé folytatta.

- Van egy felesleges tűzhelyem, Theo holnap átviszi hozzád. A kéményt is kijavítja, ez a három öreg csont meg felújítja a tetőt. Az a ház romos ugyan, de egy kis munkával rendbe hozható.

Kész a bárány, asztalhoz!-Zoé már sietett is tovább. Vacsorázni nem nagyon tudtam, mindig akadt valaki, aki felajánlotta hogy segít festeni, foltozni, pakolni, vagy éppen költözni, jövőt megvitatni.

De hogy ki segít majd megszökni az adósok börtönéből...