Norbit jó régóta ismerem. Munkám során párszor összhozott vele a jó sors, és bár ambiciózusságát néha kiszeltündei magasságokba tudja tornázni (szó szerint) azért én egyvalamit nagyon becsülök a mi Norbinkban. Hosszú éve után ő volt az első, ai tömegesen tudta leszoktatni az embereket az össze-vissza zabálásról.
A "hurkát enni gumicukorral" mozgalomnak ugyan még nincs vége, de Norbi mindent bevet, hogy ne nőjön még a szemünk köré is zsírpárna. Például itt van az ananászchips. Ettetek már ilyet. Na ez a világ legellentmondásosabb kajája. Olyan mint a Mesekeksz. (bocs, ez jutott először eszembe az addiktív édességek közül) Tudjuk, hogy nem jó, de addig eszsük, amíg van. Mert a rohadéknak van valami az ízében, amitől nem lehet leállni.
Tegnap az utcán nyomtuk magunkba Lujzával, kb két perc után levontam a végső következtetést:-Te figyu, ez olyan, mint a szárított gyomorsav... Lujza persze röhögött, de hát tényleg olyan.
Úgyhogy aki bátor ezt eszi. Különben is az ananászról minden földi jót elmondtak már, nem hiszem, hogy leszáradna tőle a bal fülünk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.