Ha én lennék Thassos marketingért felelős embere, most az egész világ attól zengene, hogy "Emberek, tessék csomagolni, és indulni! Még eléritek az olívaszüret legjavát, vehettek narancsmézet a szövetkezetben, és barátkozhattok a világ legeldugottabb templomának látogatóival!" Persze sajnos soha nem lehetek Thassos marketingese, de egyelőre beérem azzal, hogy az elmúlt másfél hét emlékeit jól elraktározzam.  Szándékom, hogy tavasszal összerikkantom vállalkozó szellemű barátaimat, igenis érezniük kell, milyen az ideális élet tengerillatú nyugalomban krémes pitékkel, gyöngyözve sülő bárányokkal, levesestálnyi salátákkal, és bajsza alatt mosolygó tavernatulajjal. 

Bár megpróbáltunk az internetről felkészülni mindenből, ami a pici szigetről, Thassosról fontos lehet, nagyjából az első napon kénytelenek voltunk elfelejteni mindent. A sziget néhány települése, amik többsége a parton van, úgy működik, mintha nem léteznének közigazgatási határok. Ezért nem is lepődtünk meg, ( na jó, csak egy kicsit) amikor egy olívaliget közepén műszaki áruházat találtunk. A thassosiak nagy része az olívából, méhészetből, halászatból és turizmusból él. 

Az elmúlt két hét sok tanulsággal szolgált. Sohasem láttam a családomat ennyire nyugodtnak, és boldognak. Életükben először jártak a tengernél, mohón ittak magukba minden élményt, és nem tudom, fel tudják-e mindezt valaha dolgozni, vagy hány hónapig fognak azzal álmodni, hogy minden pici türkizszínban pompázó öbölre rácsodálkoztak, miközben a sokadik kilométert gyalogolták lógó nyelvvel a hegyoldalon. Nem tudom lesz-e valaha módjuk arra, hogy olyan életet éljenek, amilyet a helyiek kialakítottak maguknak, és amilyet itt nálunk soha senki nem fog tudni élni, egyszerűen azért, mert vagy nem adottak a körülmények, vagy nincs rá időnk a sok munka mellett.

Itthon kötelezővé tenném a juhtejből készült joghurtot, a mindenhol kapható meggylevet, a ragadós, ám annál finomabb vaníliát, a mézédes, falatnyi baklavát, a paradicsomos-ecetes pácban sült félkilós báránycombadagokat, az üdítőskupakkal lezárt retsinát, a különleges thasssosi olívaolajat, és az út mentén bőven termő vadszedret. Persze ez sem lenne jó. Akkor mi hajtaná az embert télen, amikor visszanézi a nyaralás képeit, a vacsorák ízeit, hogy aztán gondolatban egy papírlapon már a következő utat tervezze a nem is olyan távoli paradicsomba? Még elrontaná a várakozás érzését...

Persze most így az utazás vége utáni napon kedvem lenne tényleg felborítani a jól bejáratott, de kicsit túl kényelmes életemet. Mert hiába minden ragaszkodásunk a modern értelmezésű civilizációhoz, a hülye bonyolult felesleges mobilokkal, a méregdrága autókkal, a trendi ruháinkkal, el kell ismerni, hogy jár az embernek délben egy óra nyugalom egy jó kávé/frappé mellett, tengermorajlást hallgatva, lökött turistákat figyelve, akik mámorban úszva vetik magukat a legveszélyesebb helyeken a vízbe.  Onnan, a kávézó székéből nézve minden olyan más lenne...

Folyt köv....