Este nyolckor hullafáradtan, nagyon éhesen mentünk letesztelni a Bécsben megkedvelt olasz félgyors éttermet. A dizájn ugyanaz:helyenként olivafák burjánzanak, az asztalokon cserepes fűszernövények kelletik magukat, éppúgy, ahogy azt az ember az álegyszerű, ellenben nagyon trendi helyektől várja.
Az álegyszerűt szándékosan írtam. Nyilván nagyon pontosan-gondosan meg lett tervezve az egész hely, és pont ettől nem hiszi el az ember a hanyagul odavetett bazsalikombokrok szerénységét.
A pult mögött dolgozó szakácsok három mondatnyi beszélgetés után a fizetésükre panaszkodnak, a pizzás srácok pedig lelkes kacsintgatások közepette magyarázzák a bruschetta lényegét (ez mintha tényleg olasz lenne).
A risotto egyébként pont olyan gyorséttermesre sikeredett, mint a papíraláttét a tányéron. A megint jön a bazsalikom álszerénysége, lényegében az uralkodik a tálkánkban, a kedvünket azonban némiképpen felturbózza a pizza- amit bruschettaként kaptunk (máig nem érthető módon)- na mindegy, a pizza isteni, és kész. Pont olyan vékony a tészta, pont olyan sok rajta a parmezán, és pont annyi a ruccola, amennyitől nem tudja abbahagyni az ember....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.