Boscolo New York Palace
Először is elkövettem a lehető legnagyobb hibát, nem fotóztam le a főételt, ami grillezett bélszín volt ruccolasalátával. Erről ennyit.
Miután a mindenféle nyilvános fórumok harsonával zengték a dicséretet az olasz felmenőkkel büszkélkedő helyről, még a napot is gondosan válaszottuk ki, amikor életünk talán legdrágább (ez így nem igaz) vacsoráját elköltjük. Ez nomdjuk abból állt, hogy szerda legyen-e vagy csütörtök, de jól hangzott :-)
Kolleginával lelkesen ültünk be a kávézórészbe, miután ott is jóllakott vendégeket láttunk, gondoltuk nem maradunk mi sem éhen. Aljas módon nem pénzért ettünk, a vacsorát ajándékba kaptuk, szóval szavunk nem lehet. Nyilván, mivel nagyarok vagyunk, és a vendégek többsége minimum pastán, pizzán, és bruschettán nevelkedett, a személyzet elhagyta a sokszor túlgyakorolt táncitáncinak tűnő kínálómozdulatokat, mi több lazára vették a figurát- és biztos ettől, de megkönnyebbült arckifejezéssel kínálgatták a nem túl olcsó fogásokat.
A zöldségleves ránézésre kicsit snassznak tűnt, bár kóstoláskor a finom kategóriába került, a bélszín viszont leheletnyi szeletekben érkezett, isteni ruccolakörettel, és bár tetemes mennyiségnek tűnt, a végén sem éreztem halálrazabáltnak magam. A kollegina grillezett sajtjáról nem nyilatkozom, azt nem kóstoltam.
Viszont: A végén feltálalt "csokifelfújt pisztáciafagylalttal" művésznevű csodától padlót fogtunk. A ránézésre is műremeknek tűnő édességben kiegyensúlyozottan volt jelen a forró csokoládé, és a jeges pisztácia, a mellé locsolt epervelő pedig hmmm... hát tényleg...
az egyetlen negativum talán az volt, hogy mikor átnyújtottuk a mi kis utalványunkat, akkor semmilyen elköszönésre utaló gesztust nem kaptunk... na de mindegy, a dicséret a séfé, a többi meg elmúlt a karácsonnyal együtt....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.