Balzsam- a gasztroblog

17. rész

 

 A régészek nekiláttak a jegyzetelésnek. Belemélyedtek a munkába, és pont végeztek, mire tele lett a medence.

- Ne féljen, a lefolyó a tengerbe vezet. Ez a forrás a sziget túloldalán ered, és néhány patakot is táplál. Ha el akarja zárni, gondosan nyomja vissza a követ. A víz ásványokban gazdag, ha bevizsgáltatja, talán az is kiderülhet róla, hogy gyógyhatású.

- Tényleg nem ókori?- kicsit csalódott voltam.

- Hát, ha levennénk a burkolatot, akkor láthatnánk, hogy az alapok mikor készültek. Azok lehetnek akár kétezerötszáz évesek is. De ez a mozaik még ha nem is olyan régi, sokkal értékesebb annál, mint hogy megbontsuk. Egy pár napig még itt maradunk. Holnap kibontjuk a kőajtót, segítünk kivinni a teraszra, csak azt kellene kitalálni, hogy ha tényleg asztalnak akarja használni, miből legyen a lába.

- Csak vicceltem. Mi lenne, ha egyszerűen letámasztanánk a bejárathoz: Olyan lenne, mint egy cégér.

- Jó ötlet. Akkor holnap jövünk. - Elzárta a vizet, és elindultunk a kijárat felé.

 

 Anyuék felpattantak amikor meglátták a pinceajtón át kijönni a társaságot. Abban a pillanatban befutott Jan.

- Hát ezek meg mit keresnek itt???- inkább mutogatta, mint kérdezte.

- Hamarabb jöttek, és már túl is vagyunk az első szemlén. - összeismertettem őket, Jan egyből arra kérte őket, hogy legyen írásos nyoma minden egyes látogatásuknak. Úgy tűnt, ő jártasabb a görög ügyintézésben, szóval hagytam, hogy beszéljen a kockásingesekkel. A régészcsapat egyszer csak szedelőzködni kezdett, majd elköszönt.

- Holnap reggel jövünk. Már csak a lezárt járatot kell megnyitnunk, de azzal gyorsan kész leszünk. A végleges határozatot harminc napon belül kapják meg.

 

Jan kikísérte őket, én pedig újra végigjártam a házat, és felmértem hogy mennyi munka vár még rám. Leporoltam a folyosón lévő polcokon a könyveket, és összeszedtem a rongyszőnyegeket, hogy később kitisztítsam őket. Apa közben szorgalmasan telefonált, a beszélgetésből kiderül, a horgászcimbik legszívesebben már holnap jönnének.

- Ha holnap jöttök, a fa alatt kell aludnotok, vagy a mólón a halakkal. Bírjátok ki egy hétig. Sör és hal van bőven, sőt az asszonyok sem fognak unatkozni. Akkor egy hét múlva.

 

 Sebaj, Ednél és az irodánál biztosan nem lesz nehezebb...

A következő napok folyamatos takarítással, és bevásárlással teltek. Zoé és Teresa missziónak tekintették, hogy feltöltsék a kamrát, a konyhát, minden nap felhívtak, hogy megismertessenek a görög konyha rejtelmeivel.

- Süss nekik fánkot. De ne olyat, mint otthon nálatok, itt ezt lukumadesznek hívják, és kis golyókat sütnek a tésztából. Vagy fügét mártanak a masszába és azt sütik ki. A gyümölcs puhára párolódik a tészta belsejében az olaj hőjétől. A végén vagy dióval szórd meg, vagy egyszerűen csak öntsd le sziruppal.

Eleinte ódzkodtam a "mindent önts le sziruppal" tipusú süteményektől, de aztán rájöttem, hogy ezek az édességek semmivel sem tartalmaznak több cukrot, mint az otthoniak, és nagyon finomak, úgyhogy szépen lassan úgy készítettem a szirupot, mint más a teát. Literszámra bugyogott a tűzhelyen.

 Közben Jan néha felbukkant a régészekkel. Méricskéltek, kicibálták a kőlapot a ház elé. Nekitámasztották egy fának. Kicsit beásták az alját, nehogy rádőlhessen valakire. Ebéd közben beszámolt a fejleményekről.

-A járatot meg kell tisztítani. Mielőtt befalazták, a régiek úgy gondolták, hogy a lomok jó helyen vannak ott. Most nekünk kell kihordanunk. De egy-kettőre kész leszünk és akkor saját átjáród lesz az amfiteátrumhoz.

- Mint egy görög mese. Majd adok fonalat a vendégeknek, kiköthetik a kilincshez, és ha kész az ebéd, megrángatom a végét, hogy visszataláljanak. - Jan jót nevetett.

- Te mindenre találsz megoldást?

-Hát, nem mondom hogy azonnal, de igyekszem. Ha nem jön be a vendéglátás, nyitok egy problémamegoldó irodát. Mindenki jöhet a nyavalyájával, én pedig ontani fogom az ötleteket. Csalárd férjeket tóba dobni, hisztis anyóst mókusok elé vetni.

 

 Anyáék mindeközben a fák árnyékában aludtak. Bár a napégés megviselte őket, lassan kezdett kisimulni az arcuk. Egész életükben kitartóan dolgoztak, csak néhány éve döntöttek úgy, hogy végre élvezni kezdik a gyümölcsét. Büszkék voltak arra, hogy harminc év után is összetartoztak, és ez nem csak a megszokásról szólt. Olyanok voltak, mint két kajla kamasz. Tudtak nevetni egymáson, és saját magukon is.

Amikor felébredtek, tervezgetni kezdték a hátralévő három nap programját.

- Lea, mikor jönnél el velem vásárolni? Apádat úgyis kikészítik a boltok, jobb, ha mi megyünk ketten.

- Mondjuk holnap reggel.

- Hé lányok és velem mi lesz? - Apa hátratolta idétlen szalmakalapját.

- Hajnalban leköltözhetsz a kávéklubhoz pecázni.

- De én egy mukkot sem beszélek görögül!

- Nyugi, azt mondják, a halak nyelvén mindenki ért. Kapsz tőlük kávét, csalit. sörözgethettek, délben pedig Zoénál tudsz ebédelni.

- Rendben, megdumáltuk.

 

Másnap reggel megvártuk, hogy felkészítsék a kompot a kihajózásra, és elfoglaltuk a helyünket az emeleten, rögtön a legelső ülésekben. Anyámat lenyűgözte a tenger. Világ életében egy zajos nagyvárosban lakott, és most minden új volt neki. Minden kis kagylónak, kavicsnak tudott örülni. Csigákat gyűjtött a parton, azt tervezte, otthon minden barátnőjének fűz egy csigaházas karkötőt.

- Tudod Lea, irigyellek. Ekkora szabadság csak keveseknek adatik meg.

- Tudod Anya, irigyellek. - Nevetve nézett rám.

- Most irigykedünk egymásra?

- Igen, képzeld, mindig arról álmodoztam, hogy majd egyszer nekem is lesz egy olyan erős, és szeretnivaló férjem, mint Apa. Ehhez képest az elmúlt éveket végigrobotoltam, és egy garzonlakáson kívül nem sok mindent tudok felmutatni.

- Most majd jól bepótolsz mindent. Apropó, mi van ezzel a Jannal? Ne mondd, hogy nem tetszik...

- Hát tényleg hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de egyelőre barátkozunk, és ez így nagyon jó. Nem akarok semmit elhamarkodni, olyan szép ez most így. Talán jobb, ha először megismerjük egymást.

- Pedig nagyon feltűnően sertepertél körülötted. A tavernában már fogadásokat kötnek arra, hogy mikor jöttök össze.

- Viccelsz? Ezért nincs lottózó a szigeten...

 

Isteni reggelit ettünk egy omlettesnél, majd a piacra indultunk, hogy fűszereket vegyünk. Az icipici boltban kis üvegcsékben mérték az esszenciákat. Rögtön vettem narancsot, vaníliát, és persze rózsaolajat is. A pult mögött álló férfi találomra kevert össze nekünk néhány ismeretlen szárítmányt. Kétféle keverék készült, egy-egy helyes üvegcsébe töltötte őket, majd régimódi viaszpecséttel zárta le.

- Ez itt halakhoz való. Tengeri sóval, és ezzel dörzsölje be a filéket. Ez pedig bárányhoz. Ez sokáig elég lesz, de itt a névjegyem, ha elfogy, szívesen küldök még magának mindkettőből.

- Te érted ezt? Otthon köszönni sem tudnak a közértesek, ez meg itt olyan, mintha masszírozná az ember lelkét, miközben fűszert ad el.

- Hát, látod ezért költöztem ide. Többek között.

 Tucatnyi holmi vándorolt még a táskánkba. Olivás natúrszappanoktól a csokoládéig, gyapjúkendőktől a színes pénztárcáig Anya csupa olyan dolgot vett, amikre ha ránéz, szívesen fog emlékezni erre a nyaralásra. Mindenütt fényképezett. Berontott egy látványkonyhára, és kézzel, lábbal kérdezte meg a szakácsot, hogy mit rakott a pecsenyére, amitől olyan fényes és omlós lett. A szakács nevetett, egy szót sem értett, de valahonnan elővarázsolt egy noteszt, és a kuktával lefordíttatta a receptet. Anyám cuppanós puszit nyomott a pufi séf homlokára. Cserébe kapott egy kötényt, az étterem emblémájával.

- Kávézunk?

-Hát persze.

Az egyik parti kafeteriában egy húsz év körüli srác ült egy hangfalon. Stinget játszott. Anyának potyogtak a könnyei, úgy meghatódott. A fiú aztán már csak neki játszott.

- Anya, indulnunk kell, még nem vettünk ajándékot Rosynak.

- Oké, nézd, ott szemben van egy áruház.

- Látom, a sokadik...

- Kezdesz úgy beszélni, mint apád.

- Kezd leszakadni a derekam.

- Utána kapsz fagyit.

- Igenis Anyuci. - Erőt vettem magamon, és követtem.

Két pár cipő, egy táska, egy üveg parfüm, egy ing Apunak, egy nesszeszer Rosynak, kétféle körömlakk, és néhány hímzett párnahuzat lett a második kör mérlege.

- Mondd Lea, hogy nem költöttem sokat.

- Nem költöttél sokat. De tényleg Anya, te nem is szoktál magadnak vásárolni. Meg vagyok lepődve rajtad, de meg kell hagyni, nem rossz ez a változás.

Egy édességbolthoz értünk, a szatyromnál fogva rángatott be.

- Kandírozott gyümölcsök. Mindig ilyen finomságokról álmodtam, fenébe a fogyókúrával.

Csillogó mázú mandarinokat, fügéket rakatott helyes kis üvegekbe. Mindből kért kóstolót, a cseresznyéből kétszer is. Aztán abból is vett egy üveggel.

-A barátnőim imádni fogják. - olyan volt mint egy kislány, akit kivittek a majálisra.

Végül egy ékszerésznél kötöttünk ki. Egyforma vékony aranyláncot vettünk magunknak, egy pici korinthoszi oszlopfőt formázó medállal.

- Ez gyönyörű. - mondta, és átölelt. Sírva fakadt.

- Anya mi baj?

- Annyira félek, hogy nem látlak többet.

- Ne sírj, hiszen sűrűn meglátogathatjuk egymást.

- Biztosan? Ígérd meg, hogy néha hazajössz, és főzhetek neked kakaót.

- Ó Anya, hát persze hogy hazamegyek.

 

 Este kimerülten, nagyjából húszféle szatyorral rogytunk le a komp fedélzetén. A kapitány egy-egy pohár borral kedveskedett nekünk, mi pedig fáradtan, de boldogan koccintottunk saját magunkra.

A parton Apa várt bennünket. Először csak, mint egy kis pont látszott, aztán ahogy egyre közelebb értünk, láttuk, hogy be van kötve a keze. Türelmetlenül toporgott, látszott rajta, hogy nem érti, mi totojázik annyit az a nyavalyás hajó, mikor mi rajta vagyunk, ő meg a bekötözött mancsával a parton türelmetlenkedik.

- Te jó ég, mi lett veled?- Anya olyan kétségbeesetten ölelte át, mintha ezer éve nem találoztak volna.

- Valami hatalmas fogás jött. Úgy küzdöttem vele több, mint egy órán át, hogy néhányszor már arra gondoltam, ilyen hal nincs is. De sikerült. Kifogtam. Ő meg egyszerűen belémharapott. Theo varrta össze négy helyen.

-Ó te szegény. - Anyám csak ölelte az öreg medvét, aki megint hatalmasat nőtt asszonya szívében.

- Viszont ma halat vacsorázunk. Bevittük Zoénak a zsákmányt, ha gondoljátok, máris indulhatunk. - a taverna felé mutogatott.

- Rendben. Letesszük a saját zsákmányunkat, és máris mehetünk, részemről farkaséhes vagyok.

Felvittük a szatyrokat a kis lakásba, majd vacsorázni indultunk.

 

 

 

18. rész

 

 

 A tavernában mindenki hátul, Zoé kőgrillje előtt tolakodott. Aki a közelébe jutott, az elismerően csettintett, vagy éhesen nyalogatta a szája szélét.

Néhányan Apát vették körül.

- Áh, a nap hőse bezsebeli a rajongók imádatát.

- Lányok, nézzétek, a mai fogás.

- Félretolt két férfit a grill előtt, és megláttuk, amit mindenki csodált. Valóban, egy csaknem másfél méteres, számomra ismeretlen fajtájú hal sercegett a szén pattogó, izzó bűvkörében.

- Boldog élete lehetett. Szemmel láthatóan a tengerben nem éhezett, maximum a családja sír most egy kicsit utána.

- Kicsim, ez egy hal.

- Tudom Apa, csak vicceltem. Büszke vagyok rád. Ugye lefényképeztetek?

- Igen, Theo megígérte, hogy bekeretezi, és kirakja a tavernában, hogy láthassa mindenki.

 

Kétségtelen, még a sérülés ellenére is Apa lett az este fénypontja, egy percre sem unatkozott, mindig jött valaki, akinek el kellett mesélni a küzdelem minden egyes apró részletét.

Jan is megérkezett, megcsodálta a halat, és biztosította Apát, hogy ekkora fogás már régen volt a mólónál.

-A komp miatt elég gyér ott a halállomány, de kinn a nyílt vizeken hajnalban igazi díszpéldányokat lehet fogni.

Később, már egy külön asztalnál Jan még mindig Apa kalandján mosolygott. Tudod ritkán történik ilyesmi, és édesapádnak valószínűleg ez élete legnagyobb fogása. - Igen, tudod, ha visszaemlékszem, hogy gyerekkorunkban a város szélén lévő mesterséges tóhoz járt pecázni. Többször jött haza hal nélkül, mint hallal, és akkor is leginkább apró, sütni való kárászokat hozott, amiket kín volt megpucolni. Ha néha napján más is akadt a horogra, akkor azt hetekig mesélte a barátainak.   

- Látod, az ő álma is itt vált valóra.

- Igaz. És ha holnapután hazamennek, lesz mivel bolondítani a haverjait. Tudod, ők jönnek a próbahétre.

- Igen, ez jó reklám lesz a szigetnek. Akár elkérhetnéd a fotót, hogy rátegyük egy szórólapra.

- Ez remek ötlet,és Apunak is hízni fog tőle a mája.

A hal isteni volt, ropogósra sült bőre alatt krémesre sült a hús. Zoé rukolát kínált mellé, amit balzsamecettel spriccelt le, és krémsajttal pöttyözött tele. Tökéletes nyáresti menü volt, és az emberek néhány pohár bor után énekelni kezdtek. Horasz gitárt vett elő, és kisérni kezdte a dalárdát, mi pedig táncolni kezdtünk.

- Olyan, mintha mindig is itt éltem volna. Szinte furcsa, hogy két héttel ezelőtt még csak készülődtem a repülőtérre.

- Hát látod a jót nagyon könnyű megszokni.

- És bevallom meg is szerettem. Itt minden olyan... olyan rendben lévő. Így kellene működnie a világnak, hogy ne kelljen a világ túlsó felére menekülni egy kis nyugalomért.

- Én azért örülök, hogy nem így van, ugyanis akkor te sem lennél itt. Az pedig mondjuk ki, katasztrófa lenne. 

- Kataszrófa?

- Nézzük csak: üresen állna a villa, sőt a birtok is gazdátlan lenne, vagy legfeljebb jött volna egy pöffeszkedő üzletember, hogy pézmosodát csináljon belőle. És különbne is. Akkor nem szerettem volna beléd.- és megcsókolt. Ott, mindenki előtt. Én pedig nem bántam. Csend lett, majd mindenki üdvrivalgásban tört ki. Összebújva táncoltunk tovább, csak amikor először kilestem, akkor láttam, hogy Zoé és Teo, Apáék, sőt  TOm és Lilly is ott andalognak. 

- Gyere, menjünk innen. - kézen fogott, és a birtok felé vezető úthoz mentünk.

Apró fények jelezték a terszon, hogy nem véletlen jövünk ide. A teraszon mécsesek százai világítottak. Az ablakokban, a kőlapokon, sőt a mozaikajtó tetején is pici lángocskák táncikáltak. Az asztalon behűtott bor várt bennünket.

- Te készültél...

- Hát mi tagadás, igen.

- És mi lett volna, ha nem így alakul?

- Nem tudom, nem volt B terv. - zavarba jött.

-Ó hát Odüsszeusz leszármazottai is taktikáznak, szervezkednek, hogy Penelopé besétáljon a selyemhálóba?

- Persze mindezt teljesen tudat alatt csináljuk, és sohasem vallanánk be, de azért van némi igazság abban, amit mondasz.

- Hát akkor kijelenthetjük, hogy férfiak a világ összes pontján, tökugyanolyanok.

- Na ezt kikérem magamnak, megmutassam, hogy nem? Mi?- kergetni kezdett, majd amikor végre elkapott, újra megcsókolt. Olyan illata volt, mint az olívafáknak. Bevezetett az ajtón.

- Melyik szoba van készen?

- Egyik sem.

- Jó, akkor egyiket sem tesszük tönkre...

    

 Békésen aludt mellettem. Egyik kezemmel megpróbáltam elérni az ablakot anélkül, hogy ki kelljen másznom az ágyból, de amikor végre sikerült, hangos puffanással, a közös takarót is magammal rántva beestem az ágy, és a fal közé.

- Tornázni is szoktál reggelente?- a sarokban Jan kócos, és meglehetősem álmos feje bukkant fel.

- Nem, de ennél lentebb nem eshetek, gondoltam bebiztosítom magam. - mellém csusszant, kinyitotta az ablak másik szárnyát is.

- Nézzük csak milyen itt lenn. Hát, kicsit kemény a padló, de ha talál az ember egy puha zugot...

- Csikis vagyok segítsééég!- visszalöktem az ablakot, bár errefelé úgysem jár senki.

 

Kicsivel később...

 

- Jó napot!!- felugrottunk.

- Várunk valakit?

- Nem.

- Mégis itt van, ki kell mennünk.

- De a ruháink. Kinn vannak a konyhában. -Jan elnevette magát. -hát ez nagyon kínos, de egyszer csak ki kell mennünk, mégsem állhatunk itt egy szál takaróban életünk végéig.

- Pedig milyen szép is lenne... jól áll ez a stílus neked...

Lerántotta a lepedőt, maga köré tekerte, és kislisszolt. Hallottam, hogy beszél valakivel, majd egyszer csak megjelent karjában az összes ruhával...

- Van egy kis gond. A régészeti hivatal ki akarja sajátítani a birtokot. A fürdő, és a hátsó járat miatt.

- Mi???

- Igen, jól hallod, most hozta a postás az ideiglenes határozatot.

- Na de az elöljáróság, meg a falu. Nem ők a tulajdonosok?

- Igen, de a régészeti leletekkel az állam gazdálkodik.

- Azt mondták nem olyan régi, hogy fel kelljen tárni. Akkor most mi lesz?

- Ügyvédet fogadunk, és egyezkedünk. - épp a farmerjába próbálta beletornázni a lábát, de mivel megtekeredett a szára, majdnem felborult. A mutatvány nagy nehezen sikerült, gyűrött ingjét hanyagul a vállára dobta, homlokon csókolt, és indulni készült.

- Fel kell hívnom valakit, aki segíthet. Délben találkozzunk a tavernában. És ne aggódj. Vagy mégis. Inkább drukkolj.

- Jan, mi lesz, ha elveszik a birtokot?

- Nem veszik el. Tudod, nincs B terv.

 

     

 

19. rész

 

 

 Ketten maradtunk a teraszon. A Kétségbeesés, meg én. Ültünk a szőlőindák alatt, néztük, ahogy egyre fentebb kúszik a nap, tanúnak hívtuk, és megvitattuk a kettőnk dolgát.

Én: - Te figyelj, ha jól viselkedsz, akár haverok is lehetünk.

K.:- Nem erről vagyok híres. Nem hagylak majd aludni.

Én:- Elvégre ez az én házam.

K:- Hohó, na itt a lényeg. Nem a te házad. Csak ha a régészeti akármilyen hivatal megengedi.

Én:- És te ki mellett állsz?

K:- Én, egy önző dög vagyok. Mindig az kell, ami nincs. Ha már feladod, reményt adok, ha bizakodni kezdenél, megbököm az oldalad, nehogy jó legyen.

Én:- Remek. Pont így képzeltelek.

K:- Legalább nem csalódtál nagyot.

A tanúnknak nem sok hasznát vettük.

 

 Anyáék csomagoltak. Vagyis csak Anya. Apa inkább a bekötött kezét babusgatta, és próbálta összeírni, mit szeretne venni még utoljára a közértben, amitől otthon úgy érzi, mintha itt lenne.

- Pedig tudom, hogy nem. Kinézek majd az ablakon, és Taylorék otromba kutyája fog morogni a sövény mögül. Plusz keddenként valaki megint felborítja a kukákat. - elkeseredettnek tűnt, annyira nem akart hazamenni.

- Apa, mi lenne, ha visszajönnétek a horgászcsapattal? Nem kell dolgoznod, Anya pedig kérhet még szabadságot.

- Na de lesz elég szoba?

- Apa. Ha a régészeti hivatal is úgy akarja, akkor lesz. - megint eszembe jutott a birtok körüli bonyodalom, és egy pillanat alatt könnyek szöktek a szemembe. Apa átölelt. Bekötött kezével simogatta a fejemet.

- Lea. Hidd el, minden megoldódik. Annyira szeretnéd azt a helyet, hogy csakis a tiéd lehet.

- Nem is tudom, hogy mi lesz, ha elveszik.

- Nyugodj meg.

- Anya, mi lenne, ha tényleg visszajönnétek?

- Hát, nem lenne ellenemre, de várjuk meg, mit szól hozzá a főnököm.

- Oké, de szeretném, ha tudnád, örülnék, ha jönnétek.

- Hidd el, én is.

Anya bezárta a bőröndöket, eltette a parfümjét a fésülködőasztalról, és felvette szalmakalapját.

- Mi lenne, ha sétálnánk még egyet indulás előtt? Szeretnék néhány embertől elköszönni.

- Menjünk.

Bezártuk a kaput, és a kikötő felé vettük az irányt. Néhány sirály téblábolt a betonon. A reggeli fogásból kerestek elpotyogtatott falatkákat, de kevés sikerrel. A halászok gondosan letakarították a placcot, hogy holnap is tiszta helyen dolgozhassanak. A sirályok hoppon maradtak, de jó volt látni a kitartásukat. Az egyikük meglátta, ahogy megcsillan valami a vizen, és azonnal rávetette magát. A többiek irigykedve lesték a bravúrt.

 Bementünk a tavernába. Zoé és Anya könnyezve ölelkeztek. Theo megnyugtatta Apát, hogy elküldi neki a bekeretezett fotót a brutálhalról. Horasz is befutott, valahonnan hatalmas csokor fehér futórózsát hozott Anyának, aki sírva-nevetve fúrta bel az arcát a vajpuha virágokba. Theo és Horasz segítettek lecipelni a komphoz a bőröndöket, mire odaértünk Jan is megérkezett egy halom papírral a kezében.

- Na akkor ma nekiülünk és kitaláljuk, mivel védjük meg magunkat. - megpaskolta a papírkupacot, majd elbúcsúzott Anyáéktól.

- Mire visszajönnek, minden megoldódik, megígérem.

Anya zokogott, pedig ha minden jól megy, néhány hét múlva újra itt lesznek. Még szerencse, hogy indult a komp, és így nem sírta tele a társaság a tengert. Apa még biztosan hümmög párat a halakról, Anya meg arról, hogy mi lesz itt az ő kicsi lányával, na de mire hazaérnek mindez távoli lesz - kipihenik az utazást, és néhány nap alatt visszazökkennek az otthoni kerékvágásba.

 

 Jan átkarolt, és elindultunk a birtokra. Befészkeltük magunkat a hálóba, gyertyákat gyújtottunk és Jan fordítani kezdte a görög jogszabályokat.     

- Ebből én egy kukkot sem értek.

- Nyugi, én sem. Pedig azt hittem, hogy menni fog. Hát meg kell várnunk Arisztotelészt.

- Kicsodát? Jan, mit tettél? Kihantoltad?

- Neeeem, te lökött. Arisz a barátom. Iskolatársak voltunk, most ügyvédként dolgozik. Amikor felhívtam, és elmeséltem neki a helyzetet, azonnal felajánlotta, hogy idejön, és segít. Elfaxolta ezeket a papírokat, de hát ahogy elnézem, meg kell várnunk, hogy reggel ideérjen.

- Várj, töltök egy pohár bort.

- Mire iszunk?

- Az új életre. Most kezdődik csak igazán. Lea új élete. - magához vont.

- Beszélgessünk.

- Rendben.-kicsit fázni kezdtem. A pasiknál ez túlnyomórészt nem jelent jót.

- Nem akarom, hogy azt gondold, én vagyok a turistalányok megrontója. Tudom, hogy gyorsan jött ez az egész, de szeretném, ha komolyan vennél.

- Na jó. Nem akarom, hogy azt gondold, én vagyok a könnyelmű turistalány. Tudom, hogy gyorsan jött ez az egész, de fontos vagy nekem. És szeretném, ha komolyan vennél.

- Hm.

- Semmi "hm". Kvittek vagyunk. Tényleg. És tényleg szeretlek.

Álmosan pislogott rám. Átölelt, és beledörmögte a fülembe: -jó-jó én is szeretlek te kis turistalány....

Elaludt.

 

 Reggel nem volt lelkem felébreszteni. Kerékpárra pattantam, és lekerekeztem a partra. Még távol volt a komp, ezért kávéért indultam. A kávéklub sehol. Besétáltam a kafeteriába egy adag feketéért, Nikos majdnem meglepetten nézett rám, amikor érdeklődtem a többiek iránt.

- Teresa kórházba került. Az orvosok csak vizsgálgatják, nem tudják, mi baja lehet. Egymás nélkül pedig nem jönnek ki.

- Köszönöm. - Visszabandukoltam a mólóhoz, mire megittam a kávét, addigra beért a komp is. Ariszt kerestem a csapatban, gondoltam hasonló korú pasasból mint Jan, kevés lesz a leszállók maroknyi csapatában. Igazam lett.

Janhoz hasonlóan Arisz is a meghatározhatatlan korú, jóvágású férfiak táborát gyarapította. Ő is automatikusan felém indult, nem is téveszthettük volna el egymást.

- Szia, te biztosan Lea vagy, és Jan még húzza a lóbőrt. A csirkefogó sosem tudott korán felkelni!- nevetett, és közben hajszálvékony ráncok futkároztak a szeme körül.

- Te pedig Arisz lehetsz. Nem nézel ki úgy, mint egy kétezer éves bölcs, de üsse kavics. - a birtok felé vettük az irányt. Arisz egy laza mozdulattal térdig tűrte a nadrágját, és cipőjét kényelmes papucsra cserélte.

- Na szép. Figyelj este vissza kell indulnom Szalonikibe, de addigra találunk valami megoldást. A hivatal szeret kekeckedni az emberekkel. Tudod itt az emlékeken, meg a turistákon kívül nem sokmindenben van biznisz, úgyhogy próbálják ezt a két dolgot szorosan a kezükben tartani.

- Végül is meg lehet őket érteni, de én az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam emiatt.

- Hát ezen sem csodálkozom.

 

 Jan összeesküvést kiáltott, amikor felébresztettem.

- A cimborád a teraszon kávézik.

- Mi??? Úristen, hány óra van? - kiugrott az ágyból, magára kapott egy inget, és kirohant.

Régen nem találkozhattak, mert olyan üdvrivalgás tört ki a teraszon, mint egy focimeccsen. Aztán elcsendesedtek, kiterítették a papírokat az asztalon, és kiskaput kezdtek keresni a jogszabályok között.

Reggelit készítettem nekik, szalámit szeleteltem egy hatalmas tányérra, paprikakarikákat halmoztam rá, és behoztam a kapu előtt kosárban otthagyott kenyeret. Egy levél volt mellétűzve, otthonról jött az ügyvédemtől. Azt írta, Ed végül lenyugodott, nem lesz per. Hát, legalább ő nem okozott újabb bonyodalmat. Kenyeret szeltem, és meglocsoltam olívaolajjal. Reszelt sajtot, és oreganot hintettem rá, és pár percre a sütőbe dugtam a kenyereket. Amikor kész lett, egy nagy kancsó tejjel, és a szalámival kivittem a srácoknak. Bár mintha észre sem vették volna, hogy ott vagyok körülöttük, a reggeli öt perc alatt elfogyott, és délig fel sem keltek az asztaltól. Arisz laptopot vett elő, az interneten keresgélt. Egyszer csak ordítva felugrott: - Megvan! A falu tulajdonában kell, hogy maradjon a birtok, de Lea lehet a kezelője! Többségi szavazat kell a helyiektől, és akkor kinevezhetik!

- Hát azzal nem lesz gond. - a tavernába indultunk ebédelni. Zoé muszakával kínált bennünket, amit én néhányszor már otthon megkóstoltam, de valahogy sehogyan sem ízlett. Úgy tűnik itt még ez ellen sem volt kifogásom, lévén, hogy Zoé nem tudott olyan ételt készíteni, amit ne ettem volna meg. Gyümölcssalátával, és jégbe hűtött recinával ünnepeltük az ötletet...

 

  

 

20. rész

 

 Arisz és Jan végtelennek tűnő levelet fogalmazott. Úgy gubbasztottam mellettük, mint egy kismacska, de nem mertem beleszólni, mivel egy mukkot nem értettem a görög jogi szövegből. Néha egy kis gyümölcslével, frappéval próbáltam hozzájárulni az eredményhez,vagy ha mormogósra vették a hangsúlyt, akkor leszaladtam Zoéhoz egy kis harapnivalóért, de nagyjából az asztal mellett telt a nap. Észre sem vettük, de elszaladt a fejünk felett a déli szieszta, és egyszer csak egyre tompább lett a fény.

- Akkor megvolnánk. - borítékba rakták a levelet, és szedelőzködni kezdtek.

Megvolnánk? Na de mivel, és most mi van és...- Nekem is magyarázzátok el, nem hagyhattok itt kukán.

- Mindjárt visszajövök - mondta Jan, és homlokon csókolt. - Arisznak el kell érnie az esti kompot. Arisz is búcsúzóra fogta.

- Szia Lea, minden jót, nemsokára találkozunk. Ne aggódj, minden rendben lesz.

- Rendben, hiszek nektek. Bár " neaggódjból " már egész kamrányi van, a gyomrom meg borsónyi, úgyhogy képzelheted, mit érzek.

A két pasi kiviharzott a kertből, fél perc múlva már csak az autó brummogását hallottam.

Megint ott maradtam, a Kétségbeesés valahol ott sunnyogott az olívák alatt, de nem mert előjönni, érezte, hogy most nem lenne elég ereje keresztbetenni a hangulatomnak. Tényleg, jobban éreztem magam. Lendületes rendrakásba kezdtem, úgyhogy mire Jan visszaért, eltüntettem az elmúlt huszonnégy óra összes romját.

 Lillyékhez indultunk, gyanúsan hallgattak, sejtettük, hogy valalmiben sántikálnak. A nyugágyban találtuk őket, Lilly diktált, Tom írt, a kezében elképesztő lista, de nem tudtam kiolvasni egyetlen elemét sem. Tom macskakaparása feldolgozhatatlan volt.

- Na akkor áruljátok el, de most azonnal, hogy mi készül itt.

- Na neeeem, akkor nem lesz meglepetés. Inkább menjünk, Zoé ajánlott egy kis öblöt, azt mondta, a világ legszebb fürdőhelye. - gyanúsan néztünk rájuk, de Jan oldotta a helyzetet.

- Oké, elkérem Horasztól a hajót, és mehetünk.

- Hajóót?? Tényleg, hajózni foguk?- Lillyvel ugrálni kezdtünk, mint a gyerkekek, a két pasas meg értetlenkedve nézett ránk. Aztán seperc alatt összeszedtük a törölközőket, meg a naptejeket, és lesétáltunk a kikötőbe. Útközben beugrottam Zoéhoz, és kértem tőle egy kosár szendvicset, biztos, ami biztos, sőt még egy üveg bort, és pár flakon meggylét is raktam az uticsomagba, nehogy szomjan haljunk.

Bár Lillyvel azt gondoltuk, hogy valamelyik halászhajó lesz a miénk, Tom egy nagyobbacska vitorlás előtt ácsorgott. Jan feje a fedélzeten bukkant fel, integetett, hogy menjünk.

 

 A hajó menekülést jelentett a gondok elől. Bár ülhettem volna a lelki babérjaimon, mégis a reggeli hangulat időnként még előbukkant, csavart egyet a fülemen, megrántotta a copfomat, meglibbentette a vitorlát, nehogy véletlenül unatkozzak napozás közben. Még nem is volt alkalmam ilyen tüzetesen végignézni a sziget partjait. Széles fövenyek, és csipkés sziklák alkotta öblök váltogatták egymást. Egyvalami volt állandó. A fodrozódó, mélybe vonzó kék tenger. Nem is értem ezt a színt, bár egyszer valaki biztosan sokat dolgozott rajta. Lilly békésen szundikált egy napozóágyon, Tom a tatnál horgászott, Jan meg röhögött rajta.

- Te cimbora, itt így nem foghatsz semmit.

- Dehogynem Lilly apjával odahaza sokat jártunk horgászni.

- Azért ismerd el, a kettő nem ugyanaz.

- Igazad van, ez itt- körbejártatta a tekintetét-semmihez sem fogható.

Aztán üzletről kezdtek beszélgetni, ami egy idő után duruzsolássá, majd tengermorajlássá vált.

- Áááá!!!- Akkorát ugrottam, mint egy levelibéka. Jan lelocsolt.

- Gyere úszni! - és már szaladt is, hogy átbukfencezve a korláton, a mélybe ugorjon. Lillyvel utána néztünk, el kellett ismernem, tökéletes fejest ugrott. Még Lilly is elismerően bólogatott.

- Ha Tom nem jött volna vissza...

- Ne folytasd.

- ÓÓÓ hát akkor beszéljünk csak arról, hogy mi folyik köztetek?

Próbáltam nem elvigyorodni, de nem jött össze.

- Azt hiszem szerelmes vagyok, bár ezt még magamnak sem merem bevallani. Furcsa, de még a jogi hercehurca ellenére is azt érzem, hogy soha életemben nem voltam még ilyen boldog.

- Ezt jó hallani.

-És ti? - Lilly egyfolytában Tomot figyelte.

-Tommal nem tudunk meglenni egymás nélkül. De talán ha el tudjuk felejteni az elmúlt egy év szörnyűségeit, akkor sikerül újra egymásra találnunk.

A békés napozást időnként őrült vízbeugrálás váltotta fel, majd amikor végképp kimerültünk, elővettük a Zoétól hozott elemózsiát, és degeszre ettük magunkat.

- Gyertek, mutatok nektek valamit!- Jan mindenkinek búvármaszkot adott, és intett, hogy ugorjunk. Lemerültünk a víz alá, és egy levegővel követtük Jant. Rögtön láttuk, hova mutat. Felúsztunk levegőért, és újra merültünk. Egy hatalmas hajóroncs hevert alattunk 4-5 méterrel. Minél többször mentünk fel levegőért, annál több időt tudtunk lenn tölteni. A hajó a kereskedelmi útvonalat követhette. A rablók már régen kifosztották, a ládái a fenéken szétszórva hevertek, olyan érzésem volt ettől, mintha egy megszégyenített asszony holtteste fölött köröznénk.

Legalább tízszer a mély felé vettem az irányt, de aztán úgy döntöttem, hogy egyszer megkérem Jant, jöjjünk vissza rendes búvárfelszereléssel, mert így nem lehet szemügyre venni mindazt, ami odalenn rejtőzik. Holtfáradtan rogytunk le a fedélzeten, és csak fél óra ejtőzés után indultunk vissza.

 

 A következő napokban rájöttem, hogy rendszereznem kell az előttem álló feladatokat, különben később úgy csapnak össze a fejem felett a hullámok, mint egy elbénázott toronyugrás után. Fájdalmasan, és megállíthatatlanul.

Az idő úgy cammogott, mintha valaki visszafelé húzta volna, Jan minden reggel szorgalmasan felkelt, és kibiciklizett a komphoz, abban a reményben, hogy végre megérkezik a levél a régészeti hivatalból.

Lényegében három nap alatt sikerült belaknunk a birtokot, szavak nélkül is egyértelmű volt, hogy velem költözik a középen lévő nem túl nagy, de élhető lakrészbe. Minden nap lement a pincébe, és dolgozott néhány órát az alagútban. Kihordta a bezsúfolt lomokat, amik közül egy-két dolog nem is volt annyira szemétbe való. Találtunk néhány antik üveg boroskancsót. Egy garnitúra kovácsoltvas palacktartót, néhány porcelán fogantyút, és egy faládában foszlásnak indult szőtteseket. Azt nem tudtuk megállapítani, hogy mikor készültek, de az egyik annyira elnyerte a tetszésünket, hogy Jan szerzett valahonnan egy hatalmas üveg képkeretet, és némi óvatos vasalás után belepréseltük. A hímzés a szigetet ábrázolta, és még az öbölben talált hajóroncs helye is be volt rajta jelölve, így biztosak voltunk benne, hogy nem hétköznapi asztalterítőnek használták.

 A fogantyúkat felszereltük egy eredetileg rozzant, ám két óra alatt lecsiszolt, és lefestett komódra. A kancsókat kitisztítottam, a vízkő alól olívaindák tűntek elő. Miután a hat kancsóból egyről kiderült, hogy megrepedt, ettől fájó szívvel megváltam. Gazdagabbak lettünk öt szép borkiöntővel, egy rozsdás palacktartóval, meg a szőttesekkel.

 Időnként erőt vett rajtunk a fáradtság, olyankor a kerti nyugágyban összebújva aludtunk, hogy utána újult erővel vessük bele magunkat a munkába. Jannak tartania kellett a kapcsolatot az ügyfeleivel, így hetente kétszer bejárta a szigetet, és hozta-vitte azt a néhány nyaralni vágyót, akik a szigetre tévedtek. Annyira kevesen voltak, hogy a komp kapitánya néha dohogott magában, mert ennyi emberért kár volt elindulni, de Jan valahogy mindig rábeszélte az öreget, hogy ne hagyjon fel a naponkénti járatokkal, mert akkor elvágja a szigetet a külvilágtól.

 Lassacskán a kert is gondozott állapotba került, eltűnt a kerítés tövéből az átláthatatlan gazos sáv, az olívák alól eltakarítottam a ki tudja mióta ott heverő régi avart, és a ház előtti virágoskertbe is telepítettem új palántákat. A földieperágyás kivirágzott, úgy számoltam, hogy mire Anyáék visszajönnek, pont lehet szüretelni.   

 Jan néha meglepetésszerűen berobogott a kapun, és ebédelni vitt. Lassan bejártuk a szigetet, kedvenc helyünkké vált egy citromfákkal körbeültetett terasz a szomszéd faluban (csak Zoé meg ne tudja) ahol hatalmas a adag sorbeteket kanalaztunk be kirándulásaink alkalmával.

- Nekem ez még mindig furcsa. Itt senki sem siet? Nincs dolguk az embereknek? Nincsenek határidők? Nincsenek sürgős pillanatok?

- Láthatod, itt az idő senkit sem zavar. Nem azon múlik az emberek élete és boldogulása, hogy valami öt, vagy tíz perc alatt készül el, de láthatod, mégis mindenük megvan, ami kell. Nem kell elérhetetlen dolgokért küzdeniük, mert nem érdeklik őket a külsőségek.

- Komolyan mondom, munkamániás elmebetegeknek fogok utazást szervezni. Olyanoknak, mint Ed. Bár ez rossz ötlet. Akkor tele lesz a sziget bolondokkal. Mit szólnál hozzá, ha könyvet írnék róla? A kávéklubról, a kompról, Zoéról, Theoról, a parti villáról...

- Ez jó ötlet. De a bolondok is jöhetnek. Sőt, a bolondokról is írhatsz könyvet. -átölelt, és nevetett.

- Tudod, mindenki bolond, aki nem itt él.

Hazaindultunk, mert sötétedni kezdett. Már messziről láttuk, hogy a kikötői sétányon lassan derengeni kezd a kandeláberek fénye. Jan szinte bambán vezetett.

- Mire gondolsz?- összekócoltam.

- Lenne kedved velem jönni néhány napra Athénba? Megvehetnél mindent, ami a házba kell, és kiruccanásnak sem lenne utolsó. Megmutatom neked a várost.

- Igen, igen, igen!- ugráltam, és tapsoltam örömömben. - Mikor indulunk?

- Ma este. A komppal átvisszük az autót. - Begurultunk az udvarra, és lendületből szálltunk ki a kocsiból. Szerintem kezdj el csomagolni, már csak egy óra van az indulásig. - Felpattant. - gondolom a villába mégy a holmijaidért.

- Igen.

- Induljunk is.

Útközben mesélt néhány barátjáról, akiket évek óta nem látott.

- Az egyetemen elválaszthatatlanok voltunk. A nyarakat azzal töltöttük, hogy hajótúrákat szerveztünk gazdag turistáknak. A pénzből aztán a saját túráinkat fedeztük. Felpakoltuk apám rozzant terepjáróját, és irány az országút. Családoknál szálltunk meg, vagy a kocsik platóján aludtunk. Amikor elfogyott a pénzünk, visszamentünk a partra. Életem legjobb időszaka volt.

- Találkozunk velük?

- Igen, sőt, ha lenne kedved velem tartani, együtt mehetnénk Aris esküvőjére. Remélem mindannyian ott lesznek.

- Még kérdezed? Egy igazi görög esküvőre? Hát persze hogy van kedvem. - szinte szárnyalva rontottam be a kertbe, hogy a bőröndbe dobáljak pár ruhát. Lillyék a kerti asztalnál vacsoráztak, és egy lista felett tanakodtak. Amikor megláttak bennünket, meglepődtek.

- Hát ti?

- Megyünk Athénba! Most!

- Na de hány napra, és mit csináltok?

- Nem tudjuk, de egy hét múlva biztosan itt leszünk. Meg ne egyétek egymást!

- Aha...- köpni nyelni nem tudtak, de Tom valamiért félrehívta Jant, és ez gyanús lett.

- Na akkor most mondják meg az urak, hogy miben sántikálnak.

- Semmiség, pontosabban nem is az, de majd megtudod. Na irány a komp, különben lekéssük.

 A bőröndök a kocsiban, a kocsi a kompon pihent, miközben a felső teraszon limonádét kortyolgattunk. Ahogy közeledett a szárazföld, máris kezdett hiányozni a sziget. De ez a hét nyaralás lesz a nyaralásban. És ettől kellemes nyugalom töltött el.     

 

 

21. rész

 

 Már az országúton robogtunk, amikor újra furdalni kezdett a kiváncsiság.

- Mondd el mit szervezkedtek Tommal. Ah olyan fontos dolog, úgysem hagyhattok ki belőle. Nem is, de ígérd meg hogy Lillynek egy szót sem szólsz.

- Kiscserkész becsszó.

- Bizti?- sunyin mosolygott.

- Bizti, tudod hogy akkor is kibírtam, amikor Tom titokban idejött. Pedig milyen rohadt nehéz volt...

- Na jó. Esküvő. TOm újra el akarja venni Lillyt.

- Miii??? És ti ebből akartatok kihagyni???

- Ez egyelőre olyan férfidolognak tűnik. Teo-t is beavattuk.

- Mikor lesz?

- Július 5-én.

- Az Lilly születésnapja. És addig csak két hét van hátra.

- Igen, és mi csak egy hét múlva érünk haza.

- Na de...és mit terveztek?

- Hát, úgy gondoltuk hogy a birtokon lenne az esküvő. Meg kell szerveznünk, hogy Lilly és Tom családja itt legyen. Az úgy ötven ember. Szállás kell neki, és program. Most kipróbálhatjuk, mennyit bír a sziget. - Füzetet rántottam a kesztyűtartóból, és jegyzetelni kezdtem.

- Tehát vendéglistát kell írnunk, szállásbeosztást készítenünk, gondolom mindenki öt napig lesz itt.

- Nem. Egy hétig. Turnusokban kell gondolkodnunk.

- De Jan, az összesen százötven ember! Ki látja el őket, és miért nem fog feltűnni, hogy megérkezik a szigetre az egész rokonság?

- Hát ez lesz a nagy feladat. Tom aznap reggel romantikus kiruccanásra viszi majd Leát a vitorláson. Addig mi a szigetre csempésszük a vendégeket. A szertartás ötkor lesz, a szieszta végén. A falu kihalt lesz mikor visszatérnek, tehát semmi nem fog feltűnni Lillynek. Viszont gondoskodnod kell egy ruháról a menyasszonynak.

- Hmmm rendben, egy romantikus esküvői ruha rendel... Gondolom Zoé főzi az esküvői menüt...

- Meg is sértődne, ha nem így lenne.

- Kaja letudva. A bor egy részét tudjuk adni a birtok pincéjéből, legalább leteszteljük, hogy melyik évjárat ízlik a legjobban a vendégeknek.

 

 Majdnem éjfél volt, amikor Katerinibe értünk. A kis panzióban kedves, pirospozsgás asszonyka fogadott bennünket. Egy tálcán sajtot, hideg báránysültet, és puha kenyeret hagyott nekünk, majd jóékszakát kívánt. Nem tudtunk aludni, Jan többször felkelt, újságot olvasott az erkélyen, én is kiültem hozzá, együtt néztük az utcai forgatagot. Alattunk egy társaság születésnapot ünnepelt, és bár harsányak voltak, ezt betudtuk a helyi borok pozitív hatásának. Kicsit távolabb egy taverna teraszán zenekar muzsikált. Egyetlen szabad hely sem volt, az asztalokra éppen akkor hordták a pincérek a vacsora utolsó fogásait helyes grillezett halak képében. Az asztalnál ülök már így is degeszre ették magukat, de amikor az első falatot a szájukba vették, csukott szemmel, elégedetten csettintettek, valahogy úgy, mint amikor az ember azt gondolja: ezért érdemes volt megszületni. Jan vállán aludtam el, a karjában vitt be az ágyig, így a kövekező dolog ami eljutott a tudatomig, hogy valahonnan friss kenyér illatát érzem.

Reggel hat óra volt, Jan még javában aludt. Futni mentem. Cetlit írtam, a párnámra tettem, és végigkocogtam a kisváros főutcáján. A boltosok söprögették a portájukat, egy férfi velem szemben kocogott, egymásra mosolyogtunk. Egy duci házaspár előttem haladt, nyilván a nyaralás idejére megfogadták, hogy egészséges életmódra váltanak, de amikor egy pékséghez értek, könyörgő tekintettel néztek egymásra. A férfi megadta magát, bekopogott, és hagymás rudakkal tért vissza. Felesége hálásan nézett rá, és boldogan harapott az ízletes tésztába. Kézen fogva sétáltak tovább, abba az irányba, amerről kávéillatot éreztem. Egy kis kávézó teraszán három férfi újságot olvasott. A kávéklub tagjai jutottak eszembe, a kisöregek, akik nem tudják egymás nélkül elképzelni a hajnalt. Vettem két bögre kávét. A pultos lány gondosan hőtartó pohárba csomagolta, rakott mellé két vaníliás sütit, és jó utat kívánt hazafelé. Visszaindultam a panzióba. Jan a bejáratnál várt, kipihent volt, és mosolygós.

- Menjünk tovább. Estére Athénban kell lennünk.

 

 Egy óra múlva már újra úton voltunk. Suhantunk a tengerpart mentén, annyira szép volt a táj, hogy észre sem vettük az idő múlását. Csak délben álltunk meg egy gyors ebédre, ragut ettünk, kellemesen fűszeres krémes szafttal, és levezetésnek gyümölcssalátával, de nem volt időnk sokáig emészteni az élményt, mert Jan hatra ígérte az érkezésünket. Elszundikáltam az ülésben, és mire magamhoz tértem, már Athén egyik forgalmas útján robogtunk. A nyüzsgő nagyváros zajai ismerősek voltak, de kicsit zavartak. A régi otthonomra emlékeztetett, és ettől szűkölni kezdett a gyomrom. Aztán letértünk a nyolcsávos útról, és egy kertvárosi rész felé vettük az irányt. Jan egy kapu előtt fékezett le, távirányítóval kinyitotta, és behajtott. A garázs üresen állt, leraktuk az autót, kézen fogott, és a ház felé vezetett. A gondosan ápolt kert inkább egy parkra emlékeztetett. Kicsit idegennek tűnt a sziget összevissza bujasága után, de ugyanakkor tetszett, hogy ezen a z éghajlaton, ahol szinte egész nap perzselő hőség van, ilyen tökéletesen zöld a kert.

Befordultunk a ház sarkánál és...

- Megjöttek Janék! Cimbora!!!! - és öt pasas ugrott Janra olyan lendülettel, hogy a fűben hemperegve gurultak tovább.

Én meg csak álltam, néztem, nem hittem a szememnek. Félénken intettem a többieknek.

- Jó estét, Lea vagyok.

A pasik kimásztak a sövény alól, és mér mindig örömittasan kezet ráztak, hajat borzoltak, szemügyre vették egymást, szóval még mindig nem mertem megmukkanni sem.

Aztán Jan észbekapott, és bemutatott a társaságnak.

- Szóval ő Lea, aztán bánjatok vele kíméletesen, elég, ha csak később jön rá, mekkora hóhányók vagytok. - a srácok szépen sorban bemutatkoztak.

- Krisztosz vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. Jan áradozott rólad.

- Igeen? Kiváncsi lennék, miket mondott-mosolyogtam rá.

- Csupa szépet és jót. Hidd el, a görög férfiak sohasem túloznak. Alex vagyok - a srác kissé túlbájologta a dolgot, de üsse kő. Megismerhettem még egy ikerpárt, furcsa módon őket tényleg nem lehetett megkülönböztetni. A frizurájukat, a borostájukat, de még a bénán nadrágba gyűrt ingjüket is ugyanúgy hordták. Vaszil és Robert mindenhol feltűnést keltettek.

Csak Arisz hiányzott a társaságból, de nemsokára ő is befutott.

- Hééé, hát itt vagytok! Van egy jó hírem, beszéltem egy barátommal a minisztériumban, megpróbál közbenjárni az érdeketekben.

- Igazán, ez remek lenne. Mikorra várható a döntés?-levegőt is alig mertem venni, annyira ideges voltam emiatt.

- Ha minden igaz, kedden bemehetek a végzésért. De addig ne gondoljatok erre, érezzétek jól magatokat Athénban. - aztán Arisz nagy meglepetésemre felmászott egy székre, és onnan szónokolt tovább- Holnap este nagy ünnepség lesz, akkor nyílik a nagybátyám tavernája, remélem mindenki eljön. - húsz pohár emelkedett egyszerre magasba, hogy az ismeretlen nagybácsi sikerére koccintsunk. Jan mindenkiről mesélt, az ikrek akcióiról, amik a család idegeire mentek, Arisz nőügyeiről-ezen valahogy nem lepődtem meg- és Alex súlyos gyerekkori betegségéről, ami 16 éves koráig mindenkit rettegéssel töltött el.

- Alexék a belvárosból költöztek ide. Itt közel van a tenger, és ezért más a levegő. Jót tett a srác tüdejének. De a rohamok csak lassan szűntek meg. Azt hiszem még talán pár éve egyszer rosszul lett, rohammentővel vittük kórházba. Három napig lélegeztették. Aztán az apám valahonnan külföldről szerzett neki egy újfajta injekciót. Egy hétig küzdöttünk az orvosokkal, mert nem merték beadni a nálunk még nem törzskönyvezett szert. Aztán amikor látták, hogy Alex egyre rosszabbul van, beadták neki. Megdöbbentő volt a változás. Alex másnap reggel felébredt, és mintha soha nem is lett volna beteg. Pár nap múlva hazajöhetett, és látod, minden rendben van vele.

- Olyanok vagytok, mint egy népes család. Mindenkit érdekel, mi van a másikkal, és mindenki tud mindent a többiekről. - kicsit irigykedve mondtam ezt, lévén, hogy rokonaim közül egy kezemen meg tudtam számolni azokat, akiket ismerek.

- És a népes családban a tékozló fiú csak a húgáról nem vesz tudomást. - Jan nevetve felugrott. - Stella! Mikor érkeztél?

- Szerencsédre csak ebben a pillanatban, de látom, volt aki szórakoztat, így nem unatkoztál.

- Stella, ismerkedj meg Leával. - kezet nyújtottam, de a szélesen vigyorgó lány a nyakamba ugrott.

- Annyira vártam, hogy megismerhesselek, Arisz áradozott rólad, meg a birtokról. Szerencsés vagy, az a sziget olyan, mint egy álom. - magával húzott, hiába tekergettem a fejem Jan felé, mert őt Alex vitte magával.

- És mondd, a lökött bátyám megkomolyodik végre?

- Hát ezt inkább neked kellene látnod, elvégre én csak egy hónapja ismerem.

- Hát, Eván kívül eddig még senkit sem mutatott be nekünk.

- Azt hittem Eva üzletárs.

- Nem. Eva exfeleség. A rosszabbik fajtából. Barátkozik, de a lelke mélyén meg tudna ölni. Majd meglátod.

Tehát jó lesz Evával óvatosnak lenni-gondoltam.