...hogy csurran-cseppen valami szabadság alatt is...
A szabadság istenien telik. Nyárillat van, zölderdőillat, és kutyabolondéria. Ünnepelve a munkát, még arra is futotta erőnkből, hogy gulyáslevestesztelő helyre menjünk. A Desperado igazi kisvárosi vendéglő (Kiskunfélegyházán), nem túl kifinomult konyhával, de a tipikus alföldi fogásokban verhetetlen. Ezúttal Apukám volt a tesztalany. Már az úton is gulyásleves után sóvárgott, tehát még a kicsit csiribirire sikeredett étlap láttán sem lehetett eltántorítani ettől a döntéstől.
A gulyáslevesnek szerintem egyetlen baja volt: olyan forrón hozták ki, hogy fél óráig csak fújkálta szegény. De ízre rendben volt a jóféle marhahúsból készített leveske. A husi falatnyi adagokban, a zöldség éppen kellő mennyiségben került az elegybe.
Nem akartam belekeverni a mi ebédünket a történetbe, sem Anyukám rántott husis menüje, sem az én tintahalkarikám nem passzolna a képbe, a lényeg, hogy a tesztalany jóllakott... majális örömére...
Anyu még beszerzett némi medvecukrot, ami szintén nem passzol ahhoz, hogy a Desperado a vadnyugat hőseinek ajánlja konyháját, na de mindegy. A medvecukor nem veszhet kárba...
