Az ideális karácsony mindig rohanással kezdődik. Persze, hisztizünk, meg nyivákolunk, hogy tömeg van, meg sorbanállás, meg őrület, de mit érne mindezek nélkül az egész, hiszen pont az a jó, hogy utána leengedünk, megpihenünk, és értékeljük a különbséget a kinti dili, és a benti nyugi között.
Én is így kezdtem, utolsó nap még sikerült elfelejtenem enni, tehát délután rosszul lettem. Teaimádó kollega madagaszkári barnacukorkészletének fele bánta, konkrétan leöntöttem a torkomon a felét, hogy ne ájuljak el. Előtte persze végigloholtam az üzleteket, befejeztem a munkát- mert ugye az is maradt bőven- és becsomagoltam a hazaútra. Szerencsére feloldották a vasutassztrájkos mizériát, így utolsó pillanatban, de felléptem a vonatra.
Aztán persze rájöttem, hogy rumlit hagytam otthon, hogy nem vittem magammal mp3 lejátszót az útra (életmentő két órányi vonatozás idején), és a csomagjaimon mindenki keresztülesik, de nincs hova rakni őket, mert intercity helyett egy nyamvadt személyvonatot indítottak. Szóval örültem, mikor végre hazaértem.
Otthon aztán bejött amit fent már említettem: béke, és nyugalom, karácsonyillat, és mikulásvirág. Ideális állapot. Mindennek a tetejére elég volt reggel azt kérnem, hogy csak egy pici hó essen, bár délelőtt még ragyogóan sütött a nap....
...estére esett öt centi hó.
Hát kell ennél több?
