Kacsát sütni, úgy tűnik karácsonyi ceremónia lett. Barátok összegyűlnek, lépcsőházi kanyarban detektálják az illatokat, majd rávetik magukat a vacsorára. A receptet évről évre fejleszteni lehet, idén például a pácba került némi meggypálinka is, (merthogy a jóistenért nem akart elfogyni, és még úgy is maradt, hogy a marcipános bonbon töltelékét is azzal turbóztam), ami kifejezetten jót tett neki: ropogósabb lett, én meg ráfogtam, hogy peeersze, a pálinkától.
Azért azt még hozzá kell tenni, hogy szegény kacsának jó élete volt, nagyim tanyáján kelt, naponta többször kedves volt vele a gazdája, ezért sem ellenkezett, amikor az addig enni adó kéz levágni vitte. Még mielőtt bárki szipogva felháborodna, igen, szeretjük az állatokat, és persze a bolti kacsa sorsa is hasonló, csak a szeretgetős részek maradnak ki a történetből.
A kacsa egyébként roppant hasznos állat: a hússütés után kimaradó zsír ugyanis remek hamis kacsamájpástétom alapja. Ha veszünk kb egy kiló csirkemájat, és egy napra tejbe áztatjuk 10 gerezd fokhagymával, majd ebben a zsírban megsütjük, hosszú időre elegendő kenyérre kenhető finomság lesz az eredmény. Tárolás mint nagyanyáinknál, mikor még nem volt a tanyán hűtő: annyi zsírt önteni rá hogy lefedje, aztán hűvösre vele.
Ja, a kacsapác, majdnem elfelejtettem:
2 ek kacsazsír (előző sütésből)
1 tk mustármag
10 gerezd fokhagyma
só
bors
meggypálinka
Az egészet mozsárban összezúztam, és a folyósra olvadt zsírba kevertem. MIndenhol bekentem a kacsát, majd bezacskóztam, és hűtőbe tettem egy napra. Egy óra párolás, és egy óra sütés kell neki.
